A munkakörhöz előírt legmagasabb végzettség szerint kapják új besorolásukat a pedagógusok – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik).

 

A közlemény szerint az átsorolások két ütemben folynak. Az első ütemben a szeptemberi fizetésekben a jogszabályokban foglalt garantált illetményt és minimum szinten beállított pótlékokat kapják meg a pedagógusok. Ezt követően az egyéni bérkompenzációt 2013 októberében érvényesítik a bérkompenzáció elveinek kialakítása során.

A Klik azt közölte, az átsorolási dokumentum tételesen rögzíti a garantált illetmény és a pótlékok jogcímét és mértékét. Az átsorolásnak nem kötelező eleme a korábbi bér feltüntetése, hiszen az előző okiratok ezt tartalmazzák, az illetménynövekedés ezek alapján követhető.

Az illetmények átsorolása jogszabályon alapul, ezért az ezt megállapító okirat átvételének megtagadása nem akadálya az új illetmény folyósításának.

Hozzátették: az átsorolások a törvényeknek és azok végrehajtási rendeletének megfelelően történnek.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szeptember 19-én közölte, számtalan jelzés érkezik hozzájuk az átsorolásokkal kapcsolatos problémákról. Ezért azt javasolta, hogy az a pedagógus, aki nem ért egyet az őt érintő átsorolással, ne írja alá az erről szóló dokumentumot, csak a lap alján azzal a megjegyzéssel, hogy azt átvette, de nem ért egyet a tartalmával.

{module Forrás: edupress|none}