"Ha élet zengi be az iskolát..."

Még ma is nosztalgiával és nagy-nagy szeretettel gondolok a régi iskolámra, ahol általános iskolás éveimet töltöttem, és ahol pályakezdőként dolgoztam is a 80-as évek közepén. Új épület, világos tantermek - most is korszerűnek számító berendezések -, minden teremben tv, írásvetítő, kézmosó sarok, két-két tanteremhez egy világos kis iroda-szertár, hatalmas tornaterem, jól felszerelt technika tanterem, mellette berendezett gyakorló konyhákkal, tágas, virágos aula, barátságos ebédlő, saját, korszerű konyha.
A fizika-kémia teremben a tanári kísérletek bemutatásához üvegfallal, elszívóberendezéssel ellátott kis labor, tanulói kísérletekhez erre a célra kialakított, speciális eszközökkel felszerelt padsorok. Az iskola helyén korábban egy kastély állt, amelynek parkja játszótérré alakítva, sportpályákkal gazdagítva (télen az egyiket jégpályává locsolta a gondnok akkoriban) valóságos gyermekparadicsom volt. Az akkori tanulólétszám közelítette a 400-at, a tantestület kb. 30 fő. Igazi általános iskolai osztályközösségek, mindegyikben akadtak kimondottan tehetséges és gyenge képességekkel rendelkező gyerekek is. A település lélekszáma nagyjából 3000-es volt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy gyermekét ne a községi iskolába járassa.
Nemrégiben találkoztam ma is ott dolgozó kollégákkal, és a hallottaktól majd' földbe gyökerezett a lábam.
Szegregálódtak. Totálisan. Van olyan osztályuk, - mesélik - amelyikben egy kivétellel minden tanuló roma származású. De a többi osztályban sem jobb a helyzet, mert szinte kizárólag csak hátrányos helyzetű, alulszocializált gyerekek járnak hozzájuk.
- Ez nem lehet igaz! Mi történt nálatok?
- Miután eljöttél, jött a szabad iskolaválasztás. A falubeli szülők, ilyen-olyan indokkal fokozatosan iratták át gyerekeiket a szomszéd kisváros iskoláiba, és pillanatok alatt azon kaptuk magunkat, hogy már alig akad ép családi háttérrel rendelkező gyerekünk.
- Ugyanez a helyzet az oviban is! Ott is újabb csoportot kellett megszűntetni az idei év szeptemberétől.
- Nem hiszem el!
Egy csodálatosan szép, új óvoda, a falu szívében, egy kellemes őspark közepén. Álmodni sem lehetne szebbet.

Miért is írtam meg mindezt? Mi köze ennek a régi-új történetnek mai gondjaimhoz? Nagyon is sok! Az az élettel teli falu ugyanolyan tévútra tért, mint annak a városrésznek a lakói, amelyikben mostani iskolám áll. Volt egy dinamikus, jól működő iskolájuk, ami csak az övék volt, senki másé. Sok-sok öröm forrása minden ott lakónak, egy színfolt, egy közös szívdobbanás, egy mosoly az arra haladónak. A jövő lakott benne.
Volt(van) hibás oktatáspolitika? Szabad iskolaválasztás? Igen. Rosszul értelmezett szabadság? Bizony az is! És mi van most? Egy lelki teher az elprédált iskola helyén, ami mellett csak felszegett fejjel, vagy lapulva, mint a tolvajok, úgy lehet elhaladni.Természetellenesen, elsorvasztott gyökerekkel. A szanaszét hordott gyerekek ugyan mitől éreznék magukénak azt a települést, falut vagy városrészt, ahol alig ismerik a kortársaikat. Ahol iskolás mindennapjaikat töltik, ott a tanító néni is idegen, nem ismeri meg anyut, aput, mint régi tanítványt. Tenni a közösségért? Melyikért?
Elöregszik a falu? A városrész? Nincsenek itt a fiatalok? Nem jönnek vissza a gyerekek? Értéktelenné, eladhatatlanná válnak a gyönyörű házak? Kárba vész egy élet munkája? Az idős szomszéd néni házát nomád életmódhoz szokott emberek vették birtokba? Rácsot kell szerelni az egyetlen élelmiszer boltra, amelyik még megmaradt a környéken? Rács kerül az otthonok ablakára is? Hogy történhetett mindez? Hol lakik a jövő?

Talán még nem lenne késő. Talán még meg lehetne menteni mindent. Csak össze kellene fogni. Visszafoglalni azt a régi almamatert, újraértelmezni a szabadságot. A szabadságot, ami béklyó is lehet. Megtanulni végre a kötelező verset! "Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz."
Forrás: sulifon.blog.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1