fél nyolc: a büfénél türelmesen megvárom, míg édesanya bevásárol a kisfiának, aztán mézbe csomagolva kérem a segítségét gyermeke nevelési problémáinak enyhítésére. mosolyog, ígér, én meg remélek.

aggódó nagymama kérdezi, kati néni nincs baj? -csak a szokásos, de megoldom. -minden reggel rettegve jön, mi történt tegnap. gyököt vonok, a maradékot tálalom, az is bőven elég. kislány panaszkodik, a n…elvette tegnap a mikulását. nyomozni kezdek: -mert az az enyém volt! -honnan tudod? -megismertem. -miért, rá volt írva a neved? -nem, de az enyém nem volt eltörve. -miből gondolod, hogy nem tört el? -mert az nem az enyém. -igazságot tenni nem tudok, a probléma továbbra is megoldatlan.

első óra tesi. r…közli, ő nem vetkőzik le. -miért? -mert nem akarok tornázni. mindig elfáradok. -akkor vállalnod kell a következményeket. -rendben, vállalom. -fekete pont. -akkor inkább levetkőzöm. -másik gyerekem november végéig nem tornázott, merthogy ellopták a tesicuccát. nincs sehol. édesanya berohant a múlt héten, hogy egyéb ügyeket is leverjen rajtunk, amikor is szembesítettem pár ténnyel. a tesi cuccot is számonkérte, mondtam, nézzen körül a teremben. az ajtón még be se lépett, már meglátta a zsákot a helyén, a fogason. fiacskája nem ismerte fel. a holmi egyébként otthon van, de nincs zsák, nincs felszerelés. na, azóta van tesicucc, de csak fél pár tornacipő. így ne engedem tornázni, ami dühödt ellenkezést vált ki nála. erre lép be fejlesztő kolléganőm, és úgy dönt, műsoron kívül elviszi magával. harmadik gyerekem, (akit a nagymama nevel) minden ok nélkül begurul. illetve minden látható ok nélkül. ez a mai első dührohama. oly mértékű, hogy át kell hívnom fejlesztő kolléganőmet az osztályhoz, mert d…. kezelhetetlen. kinn a folyosón próbálom megnyugtatni. ordít, átkozódik, fenyegetőzik, folyik taknya-nyála, én az ölembe veszem, próbálom megnyugtatni. nem sok eredménnyel. átkozódásaiból lassan kihámozom, tegnap eltűnt egy kisautó, és ő a gyanúsított. nagy nehezen lecsilllapítom annyira, hogy visszamehetünk a tornaszobába. óra végéig többé-kevésbé elvan. óra végén r.. azért dühöng, hogy miért van vége már a tesi órának.

amíg öltöznek, összeszerelem az aktív táblát. készítettem a forró krumplival egy szó-kép egyeztető kis játékot, odahívom d….-t, elmagyarázom neki a szabályt. innentől kezdve ő a főnök. a kislányok körégyűlnek, ő osztja be, ki mikor következik.

második óra: olvasunk. közösen, külön-külön, játékosan, sokféleképpen. nem-tesizőm nem csinál semmit, (abszolút iskolaéretlen, de olyan fokban, hogy fel se fogja, mi miért helytelen. egy szava van mindenre: nem) d.. szintén bojkottál, a szőnyegen játszik. kiborítja a játékokat, rakosgat, pakolászik. r… ha nem szerepelhet, füttyög, kiabál, böfög, ami éppen jön. a sok kis ostobát viszi magával. ennek ellenére haladunk. mindenki olvas, mindenkinek megnézem a feladatát, és dicsérek, dicsérek.

tízórai szünet: d… megint kész. az ebédlőben másik kolléganőm siet a segítségemre, hogy mit mondott neki, nem tudom, de odajön, a szemembe néz, és úgy tesz ígéretet mindenre. szünet végéig ki is tart.

harmadik óra: vázoljuk a karikát (nem vagyok egy kapkodós tanító néni, lassan, de alaposan, aztán majd hajrá!) d.. nem. kimegy. aztán bejön. megint kimegy. kilépek utána. -d..ka, miért bántasz engem? én szeretlek, te meg így viselkedsz velem? -na, jó, akkor bejövök. és elvonul a szőnyegre. mi közben dolgozunk. gyönyörű csillag-matricákat ragasztok a munkafüzetekbe. mindenki ragyog. hát még, amikor előrelapoztatok, és megmutatom a csodát, hogy mi már le tudjuk írni az o betűt! karika, horgocska. teljesen odavannak tőle. vége az órának, pakolódunk, d.. odajön: -magával meg akarom írni a karikákat. -jó, vedd elő a munkafüzetet. és ír, dolgozik keményen. 3 kislány körénk gyűlik. -milyen szépen dolgozik a d…. milyen okos most. -magas labda, rögtön lecsapom. -ugye, milyen szeretni való ilyenkor? -igen.

körben r… mintha kifordult volna önmagából. verekszik, köpköd, kiabál, egyfolytában provokál. sejtem, mi a baja, de nem segíthetek. nem én vagyok a probléma-gazda.

negyedik óra: a negyedikesek bábelőadással kedveskednek nekünk. az osztály tátott szájjal nézi. csönd, nyugalom, béke.

hivatalosan itt van vége az iskolai munkaidőmnek. nem-hivatalosan mindig együtt ebédeltetünk a napközis párommal, és még kettőig teszek-veszek, résztveszek az eseményekben. ma megnyertem a főnyereményt, én vagyok a napközis is.

ebédelés: mivel egyedül vagyok, nincs megterítve, de ügyesen megoldjuk. szinte alig borítunk ki valamit. a túrós pite kinek kevés, kinek sok, van, akinek csak a szeme kívánja. a gyógytesisek később esznek, azt is meg kell oldanom. osztódom. ebéd után kicsit igyekszünk lecsillapodni. rajzolunk, eszegetjük az ebédhez járó almát. félbevágom nekik, kérésre még a magházat is kikanyarítom, de nem hámozom. (ja, közben volt egy fogfájós kislányom, fél kalmopyrinnel elengedve. második óra végéig sírt, hisztizett, hogy nagyon fáj. nem akartam korán odaadni a gyógyszert, mondván, mit csinálok akkor délután. javasoltam minden egyebet, de csak szenvedett. látványosan. akkor adtam egy negyedet neki. öt perc múlva már nem fájt a foga, és utána se. csoda történt. és még: tünemény kislányom hozott egy rózsaszín maci-hűtőmágnest. odatettem a digitáblára. ott rakogatták, míg a filctől fekete nem lett a keze, lába. tündérkém szívfájdítóan sírni kezdett. kimostam, megszárítottam, a macit, is a könnyeket is.)

bejött meglátogatni minket egyik volt tanítványom. vele leengedtem d…t, futkosson kicsit, amíg mi is összecihelődünk. mire összekészülődtünk, r… összes tartalékomat felélte. közöltem vele, az udvaron végig mellettem kell lennie. nem hitte el. megfogtam a kezét, na, ez már gyanús volt neki. „birkózott” velem, de ha döntök, akkor az végleges. mire leértünk az udvarra, már ő is elhitte. mindent megpróbált, hogy szabadulhasson. hiába. rángatott, rugdalta a falat, mondott csúnyákat, én szőrösszívű tanár maradtam. (még ha belülről vérzett is a szívem.) közben a többiek labdáztak, bandáztak, én meg próbáltam mindenhol ott lenni. a „karperecemmel” együtt. d.. a nagyobbakhoz csapódva résztvett egy heveny lefolyású verekedésben, de azt kolléganők kezelték. akkor kirúgta a labdát az utcára. mire odaértem, már a kerítés tetején lógott. azért hallgat rám, visszamászott. egy járókelő megszánta őket, és bedobta a labdát. illedelmesen megköszönték, és ketten is ugrottak érte. nem d.. győzött. ezen annyira bedühödött, hogy megint kezelhetetlen lett. nem mertem elengedni, mert teljesen magán kívül volt. érdekes látvány lehettem, egyik kezemmel r..t fogtam, a másikkal igyekeztem megtartani d..t, és közben arra is ügyelni, hogy lehetőleg kevés rúgás érjen. nem nekem szánja, de én vagyok ott. tehetetlenségemben olyat teszek, amit nagyon-nagyon ritkán, csak végső elkeseredésemben. az igazgató úrhoz cipelem. képtelen lenyugodni. árad belőle a kétségbeesett düh, agresszió. igazgató úr megpróbálja helyretenni, annyit elér, hogy elengedhetem, nem rohan el. a másik kisfickó mindezt végignézi, próbál beleavatkozni. sürgősen letorkolom.

sorakozunk, megyünk föl. d.. nem akar jönni. unokatesója ölben vonszolja föl. az osztályban folytatja az átkozódást, fenyegetőzést, de már leül. nem a helyére, de ül. lassan hozzá lehet férni. a lelkéhez. a többiek esznek, csöndben figyelik az eseményeket. ölembe veszem, tiltakozik, de már nyert ügyem van. megmarad az ölemben. az asztalomon már ott vannak a különböző feladatok, kinek-kinek kedve szerint. alak-háttér differenciálást fejlesztő színezők, betűfelismerést segítő színezők, képes szótagolós, labirintus, betűelem gyakorló. míg d.. az ölemben pihen, kínálom őket. nem kötelező, szabad válogatni. mindenki talál kedvére valót. örömmel dolgoznak, jönnek a következőért. d.. odanyúl a kupachoz. -szeretnél te is? -igen. – válassz. a betűszínezőt választja, megengedem, az én színeseimet használja. már a helyén dolgozik, mint egy angyal. kimegyek, megnyugtatom kolléganőmet, aki asszisztált a folyosón, hogy minden rendben. felhívom a főnökömet is, mert látta rajtam, nagyon kivagyok. d..nak is odaadom a mobilt, beszéljen igazgató bácsival. kölcsönösen megnyugtatják egymást. r.., a szoros emberfogásos is megnyugodott. egyik feladatlapot oldja a másik után. sőt. megbeszéli d..val, hogy ugye nem gondolta komolyan, amit a tanító nénire mondott. d.. mosolyogva, bűnbánó arccal mondja, hogy persze, hogy nem, de „elkapta az ideg”. -tudom, én, d..ka, nem is haradszom rád, de szörnyű rossz érzés volt hallgatni. közben tünemény kislányomnak készülődnie kell, mert várja lenn az apukája. d.. segít neki összepakolni, hajtogatja a topot, pulóvert. mivel már sokat dolgoztak, a fiúk nekiállnak a szőnyegen kártyázni. percenként odajönnek hozzám, ez a szám mennyi, az mennyit ér, a 2500 ugye mindent visz? közéjük ülök, figyelem a játékot. a nemtesiző is köztük van, most képes alkalmazkodni, szabályt-követni. a lusta kislányom megtáltosodott. egymás után kéri a feladatlapokat, és oldja, oldja.. d..t kérem meg, válasszon a matricák közül, melyiket érdemli meg n…. a legnagyobbat választja ki. r..vel írunk a „jóság füzetbe”. meglepődik, hogy ma is akarok bele írni. tegnap kezdtük el, valamikor évekkel ezelőtt olvastam valahol, és bevált. ez egy olyan füzet, amibe az anyával kölcsönösen beírjuk az örömteli eseményeket. apróságokat, nagy dolgokat, mikor, mi van. és este, lefekvés előtt olyan jó olvasgatni. meg reggel, délelőtt. szóval ma is írok. r.. megdicsőül. és azt hiszem, talán valamit megsejt. lassan érő gyümölcs a nevelés. édesanyának elmondom sejtésemet r.. viselkedésének okáról. zavarba jön, hárít. lehet, hogy nincs igazam, én is csak találgatok.

fél 5, megyek haza. most jövök rá, ma még a mosdóba se mentem el, nem is ettem, de ittam három kávét. majd otthon. otthon majd mindent pótolok. egy kicsit fáradt leszek, egy kicsit szótlan, de kialszom, és hétfőn folytatom ott, ahol abbahagytam.

integráció. bár úgy tűnik, alig tanultunk, ez nem így van. mindent teljesítünk, rengeteg plussz energiámmal, és közben olyat tanul mindenki, amit máshol, máskor soha. mit tegyek, ha váratlan helyzetbe csöppenek? hogyan próbáljak meg segíteni? hogyan toleráljak? hogyan legyek türelmes? mindenkiben van jó is. nem ítélkezhetek, mert én is hibázok. segítek, és nekem is segítenek.

ezek a gyerekek megtanulnak együttélni, elfogadni. kölcsönösen tanulnak egymástól. a hátrébb lévő lát maga előtt jó példát, a szerencsésebb felfogja, milyen szerencsés is ő. és segít.

hogy közben egyedül vagyok? hogy a társadalmi problémákat az én nyakamba lőcsölik? hogy nap mint nap belehalok? magánügy. csinálom, mert muszáj. nem vagyok tökéletes, gyakran érzem a fogyatékosságaim súlyát, – ennyi telik tőlem. ha hibázom, próbálom javítani. de elkelne a segítség.

nagyon.

írta: cskati – 2007. dec. 7.

Forrás: csakazértis