Jövőre 37 és további 90 milliárd forint közoktatásra

Közoktatási és közművelődési célokra 37 milliárdot fordít az állam költségvetéséből jövőre, amit további 90-95 milliárd forintos uniós támogatás egészít ki - mondta el Hiller István oktatási és kulturális miniszter október 1-jén, miután Gyurcsány Ferenc kormányfő részvételével pedagógiai szervezetek vezetőivel tárgyalt az Új tudás programról.

Az oktatás, a közművelődés, a kultúra és a tudomány képezte a szakmai szervezetekkel folytatott megbeszélés tárgyát. A területeket átfogó Új tudás programról Gyurcsány Ferenc elmondta: "a rendszerváltozás óta az első olyan átfogó program a közoktatás megújítására, mely a szakma túlnyomó többségének támogatását is élvezi."
2009-ben a 37 milliárd forintos összegből 13,7 milliárd forint az oktatási tárca, a további 23,3 milliárdos összeg pedig az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében jelenik meg. Két év múlva a költségvetési forrás 50 milliárd forintra emelkedik, mely a célokra fordítandó források egyharmadát jelenti.
A program több pontja már elindult vagy a megvalósítás fázisában van. Az iskolaépületek felújítását célul kitűző akció például több száz magyar intézmény korszerűsítését jelenti, az alapkompetenciák, mint az írás, az olvasás, számolás és szövegértés fejlesztésére 17 milliárdos támogatási összeget írtak ki, de jelentős egységet képez a programban a tehetséggondozás is.
(www.edupress.hu)

Adnow banner

loading...
loading...

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás