Ezekkel a kedves szavakkal szól utánam a teremből a 10.-es -egyébként majdnem 18 éves- „fiú”, nehezményezvén, hogy bizony beírtam az egyest a feleletéért. Még annyit sem ért egyébként.
Két dolgot tehetek:
Felveszem a kesztyűt, visszafordulok és belemegyek egy kilátástalan meccsbe, ahol alulmaradok, mivel semmilyen eszköz nincs a kezemben, egyébként is alacsonyabb vagyok egy fejjel.
Megyek tovább, mintha mi sem történt volna. Nyilván gyávaság, de szégyen a futás,…….. Nem megyek bele a kicsinyes játszmába, hagyom, hogy megőrizze az arcát -nekem már régen nincs- és hétfőn újrakezdjük és várom, hogy betöltse a 18-at és elhúzzon mást boldogítani.
Egyetlen dolog miatt írom meg -egyébként nem ritkaság az ilyen-, még pedig a sok tanáralázó eddigi hozzászólás miatt. Ilyen körülmények között dolgozunk sokan -el lehet menni jobb suliba, 1000x hallottam már, de ott sem várnak tárt karokkal 50 körül már-, minden egyes nap megküzdve azzal, hogy az osztályban vár 1-2 nehézfiú, akikkel, ha rossz napjuk van, nagyon nehéz dolgunk lesz.
Jöhetnek azzal a „hozzáértő hozzászólók”, hogy bezzeg az ő iskolájukban nem volt ilyen!, ott nem voltak ilyen tanárok! Kikérem magamnak, nagyon sok kollégám nevében, nem vagyunk rosszabb tanárok, mint akik jobb gimnáziumban tanítanak, jobb gyerekanyaggal, jobb körülmények között, egyszerűen így alakult. Leromlott a környék, nem annyira érdekes és keresett már a szakma, amit tanítunk. Megkérem az észt nagyon könnyen osztókat, hogy gondoljanak bele, hogy ők is kerülhetnek önhibájukon kívül megalázó helyzetbe, és nem esik nagyon jól, ha ilyenkor még le is köpik az embert.
Forrás:http://ellenorzo.blog.hu