Másodjára is eredménytelennek bizonyult a digitális táblák beszerzésére kiírt tender, így a pályázatot kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a rendelkezésre álló 24 milliárd forintos keretet most az iskolák fenntartóira bízná – adta hírül a Magyar Nemzet november 3-ai számában.

Az NFÜ munkatársai a lapnak adott nyilatkozatukban leszögezték, a rendelkezésre álló összeg csak az eredeti célra fordítható, azt azonban nem tudják, melyik iskolafenntartó mekkora összeget kap a 24 milliárd forintos keretből.

A digitális taneszközök beszerzésére irányuló pályázat másodszorra is kudarcba fulladt, ugyanis a második fordulóban egyedül versenyben maradt pályázó érvénytelen pályázatot nyújtott be – áll a Magyar Nemzet mai számában. Az NFÜ tehát csaknem két év alatt nem talált olyan befektetőt, aki kedvező áron juttatta volna az iskolákat a korszerű berendezéshez, ám az ügynökség nem írja ki újra az eddig eredménytelen pályázatot az eszközök beszerzésére. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkoztak, a rendelkezésre álló keretet mindenképp az eredeti célra kívánják használni, a legújabb terv szerint az iskolafenntartóknak adnák át a pénzt, így ők szerezhetnék be a szükséges digitális eszközöket. Arról egyelőre nincs döntés, hogy az egyes intézményfenntartók mennyi pénzt kapnak majd az keretösszegből, az NFÜ terve szerint azonban az iskolafenntartó önkormányzatok nagy eséllyel juthatnak hozzá a tenderre pályázó, árkedvezményt kínáló cégek ajánlatainál olcsóbban a digitális táblákhoz, vagy kénytelen lesznek az optimálisnál drágábban végrehajtani az egyébként is magas költségvetésű eszközfejlesztést.
Magyar Bálint volt oktatási miniszter 2005-ben jelentette be, hogy a közoktatásban negyvenezer tantermet szerelnek fel digitális táblával. Azóta többszörösen csúszott a beruházás megvalósulása, utoljára a 2009/2010-es tanév elejére tűzték ki a modern eszközökkel felszerelt tantermek átadását, azonban ez a céldátum is csúszik.
Forrás: Magyar Nemzet

(www.edupress.hu)