Az oktatási reformok közül sok azért nem vezet eredményre, mert nem érik el az osztálytermeket. Az ilyen felemás reformok olyan hatással vannak a tanítási gyakorlatra, mint a vihar az óceánra: a felszín zavaros és mozgalmas, de a tengerfenéken (ha kicsit iszapos is), nyugalom és változatlanság uralkodik.
A vezetők látszatintézkedésekkel nagyszabású változások illúzióját keltik, de a felszín alatt, a mélyben, az osztálytermekben az élet változatlanul folyik tovább.
A Mckinsey jelentés szerint a világ legsikeresebb közoktatási rendszerei a legnagyobb változásokat épp az osztálytermi munkában érték el. Kijelenthetjük, hogy a leendő tanárok gondos kiválasztása és magas színvonalú képzése mellett a tanítás minőségének, az osztálytermekben zajló munkának a megreformálása a jó iskola másik ismerve.
Íme egy példa arra, hogy minden az osztályteremben, a tanár és a diák kapcsolatában dől el: Finnországban a gyerekek hétéves korban kezdik az iskolát, és naponta csak négy órát töltenek az iskolában az első két évben. Tizenöt éves korukra mégis a világ élvonalába kerülnek a matematika, a természettudományok, az olvasás és a problémamegoldás terén, teljes 50 ponttal megelőzve a szomszédos Norvégia diákjait.
A sikeres közoktatások a tanárokat folyamatosan továbbképzik azért, hogy:
– felismerjék saját gyakorlatuk gyenge pontjait, lehetőleg ennek okaival együtt.
– lássanak elég (és értsék, tudják megítélni a) helyes gyakorlatot – az eredeti környezetben, az osztályteremben.
– törekedjenek a jobbításra, létezzen a közös céltudat és az a meggyőződés, hogy képesek érzékelhető mértékben változtatni tanítványaik oktatásán.
– a továbbképzések döntő helyszíne az iskola, az osztályterem,
– eredményes tanárokat eredményes gyakorló tanárok képeznek
– biztosítják a tanárok egymástól való tanulásának lehetőségét – jellemző a hospitálás.
A végső cél, hogy a tanárok egymástól tanulhassanak. Más szakmáktól eltérően, ahol a csapatmunka magától értetődő, a tanárok általában egyedül dolgoznak, így nincs lehetőségük arra, hogy ellessék egymás módszereit. Több iskolarendszerben is alkalmazzák azt a stratégiát, hogy a tanárok rendszeresen beülnek egymás óráira, így olyan környezet alakul ki, ahol szabadon megoszthatják tudásukat és véleményüket arról, mi az, ami beválik, és mi az, ami nem. Emellett visszajelzéseket kapnak egymástól, és közösen fogalmazhatják meg az oktatás fejlesztésére vonatkozó reményeiket és céljaikat.
A sok országban elterjedt közös lyukasórákat a tanárok arra használják, hogy az általuk oktatott tanulók készségeinek és képességeinek értékelései alapján közösen elemezzék és alakítsák ki és át tanítási módszereiket. Az ilyen megbeszéléseken a fejlesztésért felelős igazgató, egy írás-olvasási készséget fejlesztő szakértő is részt vesz, és a felmérők eredményei alapján folyik a értékelés. A cél az egyes tanárok fejlesztési módszerei közötti különbségek azonosítása és annak megértése, hogy ezek milyen hatással vannak az eredményekre. A megbeszéléseket a munkatársak észrevételei és a tanítási stratégiák együttes kialakítása követi. Egyes iskolákban annyira nyitottak egymás módszerei, gyakorlata iránt a kollégák, hogy az a térelrendezésben is megjelenik: a tantermek között nincs zárt ajtó, olykor még fal sem.
Az eredményes iskolavezetők megtalálása hasonlóképpen kulcsfeladat. Ennek eszköze a kiemelt fizetés, a kemény célirányos vezetőképzés, tehermentesítés az adminisztráció alól, a szakmai fejlesztésre való összpontosítás.
Az iskolavezetők felkészítése a legjobb vállalatvezetési képzési programok alapján történik. Heti egy napot iskolákban töltenek a leendő iskolavezetők, ahol innovatív megközelítéseket kell kidolgozniuk az adott iskola konkrét problémáinak megoldására. A csoportos programok során a jelöltek közösen fejlesztenek ki új oktatási módszereket.
Több országban bevett szokás, hogy több hetes tanulmányútra küldik a leendő iskolavezetőket egy nagy céghez (pl. IBM, HP, Ritz Carlton), ahol az üzleti élet vezetői mellett tanulnak a gyakorlatban, és elsajátítják a kiemelkedő üzleti vezetők szemléletét.
Azokban a rendszerekben, ahol az igazgatót a reform forrásának és motorjának tekintik, megkövetelik tőle, hogy a szakmai fejlesztés irányítója legyen, és ideje java részét tanártársai képzésére fordítsa. Az egyik sikeres igazgató szavaival élve: „A tanár munkája arról szól, hogy segít a gyerekeknek tanulni. Az igazgatóé arról, hogy a tanárokat segíti.”
A diákok teljesítménye minden iskolarendszerben a tanárok teljesítményétől függ. „Az iskolarendszer feladatát így lehetne összefoglalni: gondoskodik arról, hogy amikor egy tanár belép az osztályterembe, rendelkezésére álljanak a szükséges segédanyagok, és meglegyen a tudása, a képessége és az ambíciója ahhoz, hogy ma eggyel több gyereknek segítsen abban, hogy elérje a megfelelő szintet, mint tegnap. És hogy ugyanezt megtegye holnap is.”