Óvodai hiányzás esetén is megvonható lenne a családi pótlékEgy készülő miniszteri rendelet- módosítás szerint változik a gyerekek igazolatlan hiányzásával kapcsolatos törvényi szabályozás – írja a Magyar Nemzet. A változások között szerepelne, hogy a diákok szüleit a korábbinál többször kellene figyelmeztetni a mulasztás következményeire, miközben az iskolásokon kívül az óvodaköteles gyerekek esetében is kivizsgáltatnák az igazolatlan hiányzás okait.

A változás értelmében már az első hiányzás esetében értesíteni kellene a szülőket arról, hogy a gyermek igazolatlanul maradt távol, ha pedig kollégistáról van szó, a kollégiumot is értesíteni kell. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét a hiányzás következményeire. Amennyiben ennek ellenére növekszik a hiányzások száma, értesíteni kell a gyermekjóléti szolgálatot. A rendelettervezet szerint már tíz óra iskolai igazolatlan hiányzás után fel kellene tárni az iskolai mulasztás okát, ezt pedig az oktatási intézménynek, illetve a gyermekjóléti szolgálatnak kell megtennie. Az említett szervezetek által elkészített intézkedési tervet követően meg kellene szüntetni a gyermeket veszélyeztető körülményeket, a családi pótlék utalását pedig csak akkor függeszthetnék fel, ha az intézkedés ellenére is tovább növekszik az igazolatlan hiányzások száma.
Nem csak az iskoláskorúakat érintené azonban a változás. Ha ugyanis az ötödik életévét betöltő gyermek egy éven belül hét napnál többet hiányozna, az óvoda vezetőjének értesítenie kellene a gyermekjóléti szakszolgálatot, illetve a jegyzőt. A szolgálat ezt követően az intézmény bevonásával készít intézkedési tervet a probléma orvoslására. A harminc órát meghaladó hiányzást követően azonban ismét tájékoztatni kell a szakszolgálatot, az ötven óra elérése esetén pedig értesíteni kell a jegyzőt, aki ennek következményeként felfüggeszti a családi pótlék folyósítását.
Új elemként jelenne meg a szabályozásban az intézkedési terv elkészítése, a változás célja pedig, hogy a gyermekjóléti szolgálat és az iskola intenzívebben működjön együtt.
Nyáron fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, mely szerint 50 órányi iskolai hiányzást követően fél évig nem kapja meg az illetékes család az addig számára kiutalt családi pótlékot, a gyermekek pedig ez idő alatt természetbeni juttatás formájában jutnak hozzá a szükséges dolgokhoz. Ebben az időszakban a kijelölt eseti gondnok figyel arra, hogy a családtámogatási folyószámlára utalt támogatás felhasználása a gyermek szükségletei szerint történjen.
(Forrás: Magyar Nemzet)
(www.edupress.hu)