Kötelezővé tennék a kamarai tagságot a tanárok számáraKötelezővé kellene tenni a kamarai tagságot a tanárok számára – nevezte meg az egyik legfontosabb háttértervet Glovicki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára október 19-én,

Az oktatás megújulása – sokszínű iskolarendszer nevet viselő országos szakértői közoktatási konferencia első napján – olvasható a hajdúszoboszlói találkozóról a Népszabadságban.

A Hajdúszoboszlón megtartott találkozón Glovicki Zoltán elmondta továbbá: az új közoktatási törvény vitaanyag jellegű tervezetét a beterjesztése előtt széles körben meg kívánják vitatni a szakma képviselőivel. Fontosnak nevezte még az esélyegyenlőség biztosítását, illetve az elitképzés helyreállítását. „Nem lehet csupán jogilag szabályozott, korlátozott elemként kezelni” a tanárokat – jegyezte meg, majd hozzátette: ők „szakmailag kompetens embert látnak a pedagógusban, aki alkalmas arra, hogy mint szakember döntsön bizonyos kérdésekben.”
Köpeczi-Bócz Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős megbízott helyettes államtitkára a tanárképzésről elmondta: az jelenti a bolognai rendszer legnagyobb áldozatát. Véleménye szerint a területen vissza kell térni az egyciklusú képzéshez, és a tehetséges fiatalok számára vonzerőt jelentő gyakorlatorientált kurzussá kell átalakítani azt. Az esélyegyenlőség jegyében pedig már az óvodában meg kell teremteni arra a lehetőséget, hogy minden gyerek bekapcsolódhasson később a közoktatásba – olvasható az MTI híre nyomán az mno.hu-n.
Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára továbbá elmondta: a felsőoktatási törvényt az 1993-as kerettörvényhez hasonlóan alakítják át. Fontos véleménye szerint, hogy az intézményi autonómia a fenntartói felelősséggel együtt érvényesüljön.
A háromnapos hajdúszoboszlói konferencián mintegy 450 hazai közoktatási szakértő tekinti át a hazai oktatásügy helyzetét, ismerkedik meg a várható átalakítások menetével.
(www.edupress.hu)