Hivatalosan is jóváhagyta a kormány a köznevelési törvényt

Hivatalosan is jóváhagyta a kormány a köznevelési törvénytA kormány október 25-én elfogadta a köznevelési törvénytervezetet - ezt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivővel. A nepszava.hu információi szerint a társadalmi egyeztetés vége előtt, szakmai és érdekvédelmi szervezetek kérése ellenére fogadták el a tervezetet.

 

A lap arról is hírt adott, hogy Navracsics Tibor a felsőoktatási hallgatói érdekképviselettel folytatott tárgyalás után "közeledő álláspontokról" számolt be annak ellenére, hogy az egyetemisták, főiskolások által leginkább kifogásolt két kérdésben még mindig hajthatatlan a Fidesz-kabinet.

Az Orbán-kormány azelőtt döntött a köznevelési törvénytervezetet véglegesítéséről, mielőtt a kabinet saját portálján lejárt volna a dokumentum véleményezési határideje - írja a nepszava.hu. A hivatalos, október 26-i bejelentést követően Giró-Szász András kormányszóvivő azt hangoztatta: a törvénytervezet célja az esélyegyenlőség, a versenyképesség és a társadalmi felzárkóztatás megteremtése. Hoffmann Rózsa ígéretei szerint a törvény "kiszámíthatóvá teszi a pedagógusok életpályáját és jelentős fizetésemelést is előirányoz". A pedagógus szakszervezetek azon félelmeire, miszerint több tízezres elbocsátások és iskolabezárások várhatóak, csupán annyit mondott: "a szakszervezetek nem tudják állításaikat a törvény szövegével alátámasztani". Ugyanakkor, az fn24.hu információi szerint 73 milliárdos megtakarítással, 633 iskola bezárásával, 8 ezer tanár elbocsátásával számol a köznevelési törvény titkos melléklete. A hírportál szerint ez a kormány által október 12-én nyilvánosságra hozott dokumentum 40 oldalas mellékletében olvasható. (Hoffmann Rózsa azóta cáfolta, hogy lenne titkos melléklet.)
Emellett napvilágot láttak olyan kormányzati elképzelések, amelyek alapján 2013 januárjához képest fél évvel előrehozzák a járási hivatalok megalakítását, csak így lenne lehetséges ugyanis, hogy a települési önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményeket már a 2012-es őszi tanévkezdésre átadják az államnak - ezt a Népszabadság adta hírül október 27-én.
Közben Navracsics Tibor megbeszélést folytatott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével a felsőoktatási törvény koncepciójáról, és állításuk szerint közeledtek is az álláspontok. Csakhogy a leginkább kifogásolt tervekben - úgy tűnik - hajthatatlan a Fidesz-kabinet. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: szükséges a 100 százalékban államilag finanszírozott oktatást igénybe vevők esetében a hazai munkavállalás kikötése, ugyanakkor "rugalmasabb rendszerben", mint az előzetesen nyilvánosságra került. A félévente milliós nagyságrendű tandíjas képzés finanszírozásával kapcsolatban Narvacsics azt mondta: egy új diákhitel-konstrukcióban gondolkodnak. Ezzel egyértelművé tette: a diákok által leginkább kifogásolt két pontban már nem változhat a törvénytervezet, amely ráadásul már a jövő héten a kormány elé kerülhet - írja a Nepszava.hu.
(Forrás: nepszava.hu, Népszabadság, fn24.hu)
(www.edupress.hu)

blog comments powered by Disqus

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*
Ciráda zenekar - Kerek utca

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre

Hírlevél feliratkozás

Regisztrálja Ön is iskoláját!

Regisztrálja Ön is iskoláját a SuliHáló Csoport rendszerében, hogy értesíteni tudjuk az aktuális hírekről, eseményekről és pályázatokról!

Intézmény neve:*
E-mail címe:*
Igazgató neve:*
Település:*
Irányítószám:
Intézmény címe:*
Intézmény telefonszáma:*
Intézmény weboldala:*
Kapcsolattartó neve:*

Minden szolgáltatásunk teljesen ingyenes és ha a későbbiekben nem kíván tőlünk levelet kapni, az üzeneteink alján található leiratkozás linkre klikkelve azonnal törölheti az iskola adatait a rendszerünkből.

Pedagógus vagyok
7mérföldes

PUSKÁZÁSI TIPPEK
Hirdetés
Hirdetés
Pályázatok - Pafi.hu
Hotel Regatta

Világjáró
Gazdit keresek!!!
Szakmai partnerünk

Egyszervolt Oldalcsoport > Napocska (kicsikrl nagyoknak) > sulihalo.hu: