Több mint 29 milliárd művelődési házak felújítására, létrehozására
Hiller István bejelentette: a művelődési házak felújítására, létrehozására, integrált közösségi szolgáltató terek működtetésére 2009 és 2011 között több mint 29 milliárd forint jut, míg programokra 2009-ben 800 millió, 2010-2011-ben pedig 2,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Új Tudás – Műveltség Mindenkinek program társadalmi egyeztetése keretében a miniszter Szekszárdon tájékoztatta a megye közművelődési szakembereit, intézményvezetőit a programnak azon részleteiről, amelyek a közművelődés és a közkultúra fejlesztéséről szólnak.

Hiller István hangsúlyozta, hogy az oktatás nem választható szét a kultúrától, ezért az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek programban fontos szerepet kapnak az amatőr kórusok és a diákszínjátszó körök: az említett három évben összesen 600-600 millió forint támogatásra számíthatnak. „A program célja az is, hogy minél többen láthassák Magyarország kulturális értékeit. 2007-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium egész napos „Kul-túrát” szervezett 7000 gyermeknek Budapestre. Ennek folytatásaként 2009-ben 25 ezer, 2010-11-ben újabb 40-40 ezer diák tekintheti meg hazánk kulturális nevezetességeit. Erre a célra a program évente 100-100 millió forintot biztosít” – mondta a miniszter.
(www.edupress.hu)