Csak jelentős válság esetén tolják ki az életpályamodelltHoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ragaszkodik ahhoz, hogy a pedagógus-életpályamodell jövő szeptemberben lépjen hatályba-adja hírül az MTI.

 

Az államtitkár kedden, az m1 Ma Reggel című műsorában beszélt a megjelent Széll Kálmán-tervről, amelynek 2.0 oktatási fejezete a pedagógus-életpályamodellt 2013 szeptemberétől léptetné hatályba, ha a makrogazdasági és költségvetési feltételek megalapozzák, ám ha a körülmények nem adottak a 2014. januári bevezetését helyezi kilátásba.

Hoffmann Rózsa szerint a terv erre vonatkozó passzusa egy „bizonytalan megfogalmazás, egy esélylatolgatás”. Mint kiemelte: a Széll Kálmán-terv nem azt írja, hogy kitolják a pedagógus-életpályamodell bevezetését, hanem azt, hogy ha a makrogazdasági mutatók nagyon negatívan alakulnának, akkor „esetleg megfontolandó”, hogy 2014. január 1-jétől vezessék azt be. Az államtitkár ezt viszont nem tartja jó megoldásnak, mivel a pedagógus-életpályamodell bevezetése nemcsak a magasabb fizetést, hanem egy másfajta munkaszervezést is jelent, amelyet tanév közben nem lehet meglépni. A kettőnek egyszerre kell indulnia, szeptember elsejétől – szögezte le.

Hoffmann Rózsa azt mondta, ennek érdekében mindent megtesz, továbbá bízik abban, hogy nem omlik össze a gazdaság és a 2013-ra számolt nem százmilliárdos, hanem egy nagyságrenddel kevesebb milliárd forintot igénylő többletet az ország képes lesz előteremteni. Ugyanis – mint fogalmazott – „sok-sok évtizedes adósságot kell pótolni”, de ehhez megvan az eltökéltség a kormányban is – tette hozzá Hoffmann Rózsa.

A kormány hétfőn elküldte Brüsszelbe a Széll Kálmán-terv 2.0 programját, amelynek része a konvergenciaprogram és a Nemzeti Reform Program. A terv oktatási fejezete kiemelt célként fogalmazza meg a műszaki és természettudományi képesítések arányának jelentős növelését. Továbbá kitér arra is, hogy 2013-tól új képzési formaként jelenik meg a felsőoktatási szakképzés, amely fontos szerepet játszhat abban, hogy 2020-ig a vállalt célok irányába növeljék a felsőfokú végzettségűek arányát.

 

{module Forrás: edupress|none}