Ahogy arról korábban hírt adtunk: május 30-án, szerdán az ország szinte összes iskolájában, összesen 2810 iskola 4114 telephelyén a szokásos tanítás helyett az országos kompetenciamérés feladatlapjait írják meg a 4., a 6., a 8. és a 10. évfolyamon tanulók.

 

A mérés – a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve – az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így dién 378.298 diák vesz részt benne. A magyar közoktatás országos mérési rendszerének kiépítése 2001-ben indult el, és mára már Európa és a világ szakmailag és szolgáltatásaiban legkorszerűbb mérési rendszerei között tartják számon.

A pedagógiában többszörösen bizonyított tudományos tény, hogy a tanulók teljesítményére nagy hatással van családjuk szociális, kulturális és gazdasági helyzete. Ezért a mérési rendszer fontos – és elsősorban a részt vevő tanulók szüleit érintő – részét képezik a tanulók szociokulturális hátterét felmérő Tanulói kérdőívek. A Tanulói kérdőívek adataiból képzett, a tanulóközösség szociokulturális hátterét megjelenítő családiháttér-index segítségével összehasonlíthatóvá válik az azonos vagy hasonló körülmények között élő diákokat oktató iskolák teljesítménye. Így például azoknak az iskoláknak a rendkívül értékes pedagógiai munkája is megmutatkozhat, amelyek nem a legjobb körülmények között élő, legtehetségesebb tanulókkal foglalkoznak.

A mérés megírása előtt vagy azt követően kapják kézhez a tanulók az említett kérdőívet, amelyben szociokulturális hátterükről szerepelnek kérdések. A legjobb, ha a tanulók a kérdőíveket szüleikkel együtt töltik ki, hiszen a legtöbb kérdés a család egészét érinti. A kérdőívek kitöltése a mérési eredmények értékelésének szempontjából rendkívül fontos, ám a tanulók és szüleik számára önkéntes.

Fontos, hogy a Tanulói kérdőív kérdéseire adott válaszokat az érintettek (szülők, tanulók) hozzájárulása nélkül az iskola nem ismerheti meg, és nem kezelheti azokat.

A méréssel kapcsolatban az Oktatási Hivatal felhívja minden érintett figyelmét, hogy azon a legjobb teljesítményét nyújtsa, illetve kéri a tanárokat és a szülőket, hogy a diákokat arra ösztönözzék.

 

{module Forrás: edupress|none}