A pedagógusokat érinti leginkább a kényszernyugdíjazás?Főként a pedagógusokat érintheti a kényszernyugdíjazás, mely intézkedés értelmében a 62. életévüket betöltött közalkalmazottakat kötelezően nyugdíjba küldenék jövőre – számol be a Világgazdaság és a Népszava. Az utóbbi szerint Pécsett például félszáz pedagógusálláshely szűnhetne meg.

 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 20 milliárd forintnyi megtakarítás érhető el azzal, hogy kényszernyugdíjazzák a 62 évnél idősebb közalkalmazottakat. A döntés a közoktatást érintheti a legérzékenyebben: a Népszava szerint Pécsett – elsősorban nyugdíjazásokkal – akár 50 pedagógus- és 10 más álláshely szűnhet meg jövő tanévtől a városi fenntartású oktatási intézményekben.

Matolcsy szerint a közszférában dolgozók száma a következő évben 250 ezerrel fog nőni a közoktatás és az egészségügy átalakítása miatt, míg a kényszernyugdíjazás „csupán” 10-11 ezer embert érint a miniszter szerint.

„A kiadások csökkentése akár racionális is lehetne, ám a jelenlegi szinten ez már a működőképességet is befolyásolhatja, és károkat okoz. Az ilyen híreket ráadásul nem a sajtóból kellene megtudnunk, hanem erről a kormányzatnak egyeztetéseket kellene folytatnia az érintettekkel” – mondta Varga László, a közalkalmazotti érdekképviseleteket tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a Világgazdaságnak a tervezett intézkedés kapcsán. Az elnök kérdésként felvette: mi történik akkor, ha az iskola egyetlen kémia vagy biológia szakos tanárának kell távoznia az intézményből.

A Népszava információi szerint az intézkedés nem vonatkozna a minisztériumokban a helyettes államtitkárokra és feletteseikre, csak a főosztályvezetőkre és az alattuk dolgozókra.

 

{module Forrás: edupress|none}