Hóközi kifizetéssel rendezik a pedagógusok esetleges bérkülönbségétA decemberi és januári fizetésekben megmutatkozó különbözetet hóközi kifizetéssel februárban, illetve legkésőbb a jövő hónapban rendezi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – közölte az oktatási államtitkárság pénteken.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint a pedagógusok – a január elsejei fenntartóváltást követően – ugyanazzal a besorolással, ugyanazzal a munkabérrel kerültek át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, amellyel eddig is alkalmazták őket.

Az új állami fenntartó jogutódként meglévő folyamatokba, meglévő szerződésekbe, fennálló jogviszonyokba lépett be, de ettől függetlenül az állam minden olyan bérelemet, minőségi bérpótlékot megad, amit a törvény garantál. Jogos túlórapénz nem hogy nem maradt el, de számos, főleg észak-magyarországi településen a hosszú ideje hallgatólagosan ingyen végzett túlmunkáért most először kapták meg ezt a bérelemet a tanárok – rögzítették.

A Klik korábban azt közölte az MTI-vel, hogy az állami átvételt követően derült ki például, hogy számos településen a tanárok a betöltetlen álláshelyen ingyen, túlmunkában tartották meg az órákat. A központ – a jogszerű működés helyreállítása érdekében – nekik is kifizette a törvényesen járó túlóradíjat, valamint olyan településeken is megkapták az osztályfőnöki pótlékot a tanárok, ahol eddig nem fizették ki nekik.

Az állam tehát minden olyan bérelemet, minőségi bérpótlékot megad, amit a törvény garantál – írták.

{module Forrás: edupress|none}