A változások sora jellemzi az új tanévet, mely a köznevelési államtitkár szerint igazi megújulást fog hozni. A köznevelési államtitkár a megújulást hozó változások közül egyebek mellett az új nemzeti alaptantervet, az újrainduló szaktanácsadói rendszert és tanfelügyeletet, az intézmények állami fenntartásba vételét, és a jelentős, minden pedagógusra kiterjedő, öt számjegyű, értékét megőrző béremeléssel kísért pedagógus életpálya modell bevezetését nevezte meg.

 

Hozzátette: az igazgatók kinevezésének miniszteri szintre emelése a tanártársadalom egészének korábbinál sokkal nagyobb megbecsülését szimbolizálja, akárcsak a felálló Nemzeti Pedagógus Kar.

Hoffmann Rózsa felidézte a tavalyi országos tanévnyitón mondott szavait, hogy „az okos szeretet az a pedagógiai érzelmi többlet, ami átöleli, magába foglalja és élővé teszi a tanítást”.

A magyar pedagógiatörténet méltán dicsekedhet azzal, hogy évszázadok óta ennek az okos szeretetnek a jegyében fogantak meg a nagy átalakítások – mondta. A jól megtervezett és megszervezett nevelésügy mindig úgy tekintette, és ma is úgy tekinti, hogy a legnagyobb halmaz az emberiség java, ezen belül foglal helyet a nemzet, a haza java, majd a kisebb közösségé – mint egyház, szakma, város vagy község -, azután a még kisebb közösség, a család, s végül az egyén, az egy ember java – tette hozzá. Ez nem fontossági sorrend, ez az emberi lét metszete – magyarázta az államtitkár hozzátéve: a nevelésnek arra kell a gyerekeket felkészítenie és a tanításnak olyan tudást kell közvetítenie, amely ennek a metszetnek minden elemét a maga helyén kezeli.

„A mi nevelési elgondolásunk leginkább ebben különbözik több XX-XXI. századitól: (…) csak a szeretetből táplálkozó, az egyén és a közösségek javát egyaránt szolgáló pedagógiának van jövője” – fogalmazta meg üzenetét Hoffmann Rózsa megjegyezve: az ilyen pedagógiának az erkölcs, a társadalmi együttélés normáinak a megismerése, tudatosítása és gyakorlása alkotja az alapszövetét.

Ezért kezdik el az új tanévben az erkölcstan illetve alternatívájaként a hit- és erkölcstan tanítását. Ez a tantárgy lesz és legyen az okos szeretet tantárgyiasult formája: hogy minden felnövekvő gyermekben az örök emberi jó, a szép és az igaz erényei legyenek élete során a mozgatórugók vagy éppen a fékek – jelezte az államtitkár.

Hoffmann Rózsa beszédében – utalva arra milyen kihívásokkal kellett a közoktatásnak megküzdenie a kétszáz éves született Eötvös József volt kultuszminiszter idején – elenyészően apró hiányosságnak nevezte, ha a heti öt testnevelés órából néhányat az udvaron vagy a tanteremben kell tartani, vagy ha egy napot késik a diákoknak névre szólóan érkező, fele arányban ingyenes tankönyvcsomag.

„A magyar pedagógus nem a meghátrálás embere, a magyar gyerek pedig sokkal többet ér annál, semhogy kishitűségünkkel elrontsuk a gyerekkorát” – mondta Hoffmann Rózsa Debrecenben.

{module Forrás: edupress|none}