Klebelsberg Kunó kultuszminiszterként olyan változásokat valósított meg, amelyek mind a mai napig példaként szolgálhatnak a köznevelésben dolgozók számára – mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár november 22-én

a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola nevelési értekezletén az egykori oktatásügyi miniszter kilencéves tevékenységének örökségéről tartott előadásában.

Az államtitkár úgy értékelte, az egyik legnagyobb alkotása az volt, hogy elméletben és gyakorlatban bebizonyította, miként lehet „egy kivérzett, a sír szélén tántorgó” vesztes háború utáni országot talpra állítani, ha van hit, remény, és ha az oktatás, valamint a kultúra kiemelt szerepet kap a közpolitikában.

Olyan nehéz helyzetet, mint az első világháború után volt, 2010-ben ugyan nem éltünk át, de gondok sokaságát örököltük. Az új kormánynak többek között azzal kellett szembesülnie, hogy számtalan területen megújulásra szorul az oktatásügy, mint ahogy az egész ország. Hogy van-e esély a kedvező változásra, erre is Klebelsbergtől kaphatunk választ, amikor azt 1927-ben írta: a magyarság ereje abban áll, hogy a legnagyobb katasztrófákat is ki tudja állni, és utána belső megújulásra képes – mondta Hoffmann Rózsa.

{module Forrás: edupress}