Kötelező lesz a készségfejlesztés az általános iskolákban

Kötelező készségfejlesztés kezdődik szeptembertől az általános iskolák 5-6-ik osztályában. Ugyan a változásokat öt évvel ezelőtt határozták el, a rendszerre még nincs felkészülve a magyar közoktatás - mondja Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke.

Bővebben

 
Átszámolva

A rosszabb tanulók is könnyedén bejutottak

A 2008-as felvételi eljárásban megállapított ponthatárok szerint már 40 százalékos középszintű érettségi teljesítménnyel is bekerülhettek a fiatalok a felsőoktatásba.

Bővebben

 

 
Európa felpakolja kultúráját a netre

Ősszel beindul az európai digitális könyvtár, amelynek révén a könyvekben, zenei alkotásokban, festményekben, fényképeken és filmeken őrzött európai kultúra mindenki számára elérhető lesz egyetlen internetes portálon keresztül – jelentette be az Európai Bizottság.

Bővebben

 
Egy-egy millió a pedagógus szakma kiválóságainak

Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma idén nyolcadik alkalommal írta ki a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát. A díjjal minden évben két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanárt jutalmaznak, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiség következő generációiért.

Bővebben

 

 
Új elnök a Pedagógusok Szakszervezetének élén

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) újonnan megválasztott elnökével, Galló Istvánnéval folytatott megbeszélést Hiller István oktatási és kulturális miniszter július 15-én, 10 órától.

Bővebben

 
Egyesített biológia, fizika és kémia

Az oktatási tárca szerint az osztályokon belül létrehozott kiscsoportos foglalkozások segítségével lehetne javítani a diákok teljesítményét, miközben élettan tantárgynév alatt adnának komplexebb tudást a nebulóknak - írja a Hírszerző.

Bővebben

 

 
Közös konferencia az iskolai erőszak ellen

A Pedagógusok Szakszervezete és a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint pedagógiai, jogi, oktatási és általános politikai megközelítést igényel az iskolai erőszak, ezért a két szervezet június 12-én, csütörtökön közös konferenciát rendezett.

Bővebben

 
Panasz érkezett az érettségi javítókulcsára

Panasz érkezett az oktatási ombudsmanhoz az idei magyar érettségi javítókulcsa miatt. A beadvány írója szerint a szövegértési feladat megoldásainak jó része hibás. Több tanár is kifogásolta ugyanezt a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületénél.

Bővebben

 

 
Az iskolától lesz agresszív a gyerek

A tizenkét évfolyamos, egységes iskola megerősítését javasolja többek közt a Hiller István által létrehozott bizottság a fiatalkori erőszak csökkentése érdekében.

Bővebben

 
Újabb 600 iskolát zárhatnak be

Egyes előrejelzések szerint további 600 iskolát zárhatnak be. A civilek szerint ez sérti a gyerekek jogait, és visszautasítják a szakmaiatlanság vádját. A szaktárca szerint viszont csak olyan intézményt zártak be, ahol még 20 tanuló sem jött össze.

Bővebben

 

 
Összefogás Etikai Kódexszel és virággal a pedagógusokért

Az elmúlt egy évben nem javult a tanítók, tanárok helyzete Magyarországon. Demján Sándor, Schmitt Pál, Bánó András, D. Tóth Kriszta, Jakupcsek Gabriella, Csányi Sándor, Ördög Nóra és még 54 ismert és elismert művész, közéleti és televíziós személyiség együttesen támogatja a tanárokért, tanítókért létrehozott Etikai Kódexben megfogalmazott iránymutatásokat.

Bővebben

 
Messze még a papír mentes világ

Mielőtt megismerkednénk a digitálistáblák egy-két különleges alkalmazási lehetőségével, beszéljünk még fontos, és az oktatást segítő, modern , az interaktív tábla digitális környezetébe illő eszközökről, megoldásokról.

Bővebben

 

 
Felméréseket készítenek a piacorientált képzések megvalósulásáért

A megfelelő szakképzett munkaerő hiányában 25-30 ezer munkahely maradt betöltetlenül az elmúlt évben. A csaknem 380 ezer munkanélküli fele nem rendelkezik, vagy korszerűtlen szakképzettséggel rendelkezik csak - mondta Bókay Endre, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.

Bővebben

 
Egyetértenek az oktatási miniszterek

Sok kérdésben egyetértés született és közös gondolkodás zajlik a jelenlegi oktatási és kulturális miniszter, Hiller István és a volt oktatatási miniszter, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pálinkás József között.

Bővebben

 

22. oldal / 25

<< Első < Előző 21 22 23 24 25 Következő > Utolsó >>

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás