Meddig tart az anyaság és apaság?

Meddig tart az anyaság és apaság?"Szörnyű, hogy ez a gyerek mennyire el van kényeztetve! Még sok bajotok lesz ebből!"- hangzik az intő mondat. De valójában mit jelent az, hogy egy gyerek el van kényeztetve?

Sokan azt tartják kényeztetésnek, ha a csecsemőt az anyja rögtön felveszi, ha az sír, sokan azt, amikor a gyerek minden kívánságára az anya azonnal ugrik. Mindenkinek van egy elképzelése arról, mi is az elkényeztetés, és a legtöbb esetben a szeretet mértékének adagolásával és a határok kijelölésének problémájával azonosítják. Én azonban Eckhart Tolle értelmezésében találtam meg az elkényeztetés igazi problémáját.

Sok felnőtt szerepet játszik, amikor egy kisgyermekhez beszél.

Bolondos szavakat és hangokat használnak. Ily módon sokszor öntudatlanul, egy szerepbe bújva lenézően beszélnek a gyerekekkel. Ez nemcsak olyan felnőttekkel fordul elő, akiknek nincs gyermekük, hanem éppúgy előfordulhat olyan felnőttel is, akinek van gyermeke.

A felnőttek sokszor nem kezelik a gyermeket egyenlő félként.

Pedig a tény, hogy átmenetileg többet tudunk és nagyobbak vagyunk, mint a gyerek, még nem jelenti azt, hogy ne lennénk egyenrangúak. Tudom, most sokan furcsán vakargathatják az állukat és kérdezhetik: miről is beszélsz?

A felnőttek többsége élete egy pontján szülő lesz, ami az egyik legegyetemesebb szerep.

A létfontosságú kérdés: képes vagy-e jól betölteni a szülői funkciót anélkül, hogy azonosulnál a funkcióval; vagyis anélkül, hogy az szereppé válna? A szülői feladatkör része, hogy gondoskodj a gyerek szükségleteiről, hogy megakadályozd a veszélybe kerülését, s hogy néha megmondd a gyereknek, hogy mit tegyen, illetve mit ne tegyen.

Ismerek azonban olyanokat, akiknél a szülői szerep identitássá vált.

Ők az éntudatukat nagyrészt, vagy teljes mértékben abból eredeztetik, hogy szülők. Ha ez így van, akkor ez a funkció túl hangsúlyos és eltúlzott lesz, és átveszi az irányítást. A gyerek szükségleteinek kielégítése túlzóvá válik és kényeztetésbe csap át; a veszélytől való megvédés túloltalmazás lesz és akadályozza a gyereket abban a feladatában, hogy felfedezze maga számára a világot, és mindenfélét kipróbáljon. A mit tegyen, és a mit ne tegyen közlése pedig irányítgatássá és basáskodássá válik. A probléma csak fokozódik, amikor ezek a típusú szülők annyira egybeolvadnak a szerepükkel, hogy még akkor is a "szülő" szerepben vannak, amikor ez a funkció már szükségtelenné válik.

Vagyis az ilyen szülők nem tudják letenni az anyaságukat vagy apaságukat,
holott a gyerekük már rég felnőtt. Nem tudják elengedni az igényt, hogy a gyereküknek szüksége legyen rájuk. Jóllehet a felnőtt gyermek már negyvenéves, az ilyen szülők nem tudnak megszabadulni a gondolattól, hogy "én tudom mi a legjobb neked". Tehát a szülői szerepet kényszeresen továbbjátsszák, s így aztán elveszik a felnőtt gyermek és szülő közötti valódi kapcsolat.

Ismerősen hangzik?

Ha felismerted most magad vagy valamelyik ismerősöd szituációját ebben a leírásban, akkor érdemes erre különös figyelmet szentelned, mert a legtöbb esetben lekövetjük azt a szülői mintát, amit láttunk, és így könnyen előfordulhat, hogy te sem fogod tudni "letenni" a szülői szerepet, amikor eljön az idő.

Érdemes hát már most előre végiggondolni a gyermekeddel való kapcsolatot ebből a szempontból is. Előre felkészíteni magad. Hiszen gyermekünk növekedésével a köldökzsinór fokozatosan szakad, és az fáj. Ez természetes. Minden nap egy kicsit mások vagyunk. Minden nap változunk.


Te mit gondolsz erről?

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá!

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1