Madarat tolláról, gyermeket babájáról

Madarat tolláról, gyermeket babájárólRégóta foglalkoztat a gondolat, hogy összefoglaljam azt, amit a játék babákról és a velük kapcsolatos véleményekről, a belőlük kiinduló nevelési „elvekről” gondolok, illetve amiket ezekkel kapcsolatban tapasztalok.

Eddig csak elvi síkon tudtam kiállni a véleményem mellett, reménykedtem benne, hogy amit gondolok az nem alaptalan, és titkon bíztam benne, hogy sikerül megvalósítani a lehetetlent.

Mára kiderült, hogy a „lehetetlen” nem is lehetetlen, sőt igen egyszerű, és nem kell hozzá zseniális szülő, sem pedig csodagyerek. No, de miről is van szó? Még pici volt az első gyermekünk, amikor meglátogattam egy kedves kolleganőmet, akit mint pénzügyi vezetőt ismertem meg. Legnagyobb meglepetésre kiderült róla, hogy gyönyörű babákat varr, saját kezűleg a kislányának. Álom szép babák voltak, amiket korábban sosem láttam. Egy két alap fogást megmutatott nekem, de úgy gondoltam, mindenképpen szeretnék megtanulni ilyen babákat varrni, hiszen nincs annál szebb, bensőségesebb dolog, mikor egy gyermek az édesanya keze által varrt babával játszik, amibe bele van varrva minden földön túli szeretet.

Így hát elmentem Solymárra, ahol néhány anyukával együtt megtanulhattuk a babavarrás lépéseit, és megvettem a könyvet, amiből a legapróbb fortélyokat is el lehetett lesni. Akkor döntöttem el, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a lányaimat megtanítsam arra, mennyit ér egy ilyen baba, és hogy saját maguk lássák be azt, hogy ezek a babák versenybe sem szállhatnak Barbival.

Barbi már gyerekkoromban sem volt a barátnőm. Szúrt a keze, a lába, anorexiás volt, és tudtam, hogy sosem leszek olyan vékony, mint ő. És egyébként is nagyobb volt a szeme, mint a füle… Valahogy nem lettünk barátnők, pedig talán egy két példány nekem is volt belőle.

Amikor elkészültek az első saját babáim, amiket a kislányaimnak készítettem, mindegyik úgy neveztük el, amilyen névnap volt aznap amikor az utolsó öltés is a helyére került, és az utolsó fonal-hajszál is felkerült a baba fejére. Így született Elza, Lukács, Kari, Vali és még sok-sok baba.

Még nem volt óvodás a nagyobbik lányunk, amikor az egyik barátunk, akinek nagyobb lánya volt, váltig állította, hogy hiába küzdök én ezekkel a babákkal, ha óvodába kerül a gyerek, úgyis az kell majd neki, mint a többieknek, és Barbit akar majd, nem az én rongybabáimat. Ezt a véleményt nem egy tapasztalt szülő osztotta, osztja.

Nem tudtam ellent mondani, mert akkor még nem volt tapasztalatom, de igyekeztem nap mint nap tudatosan felépíteni a kislányunkban azt, hogy merjen különböző lenni, hogy legyen büszke arra, hogy neki olyan babája van, amit anyukája varrt. Persze eljött az idő, amikor a kirakatban sóvárogva nézte a csillogó Barbikat, és ő is olyat akart, amilyen az oviban a többieknek van. A nagymama, aki kedvére kényeztetheti unokáját, megvette neki a hableány Barbit. Barbi egy két hétig sztár volt itthon.

Anya és Apa nem üldözte el Barbit. Elmondtuk, hogy nekünk nem tetszik, de játszon vele nyugodtan, ha szeretne. Aztán hamar kiderült, hogy túl nagyok rá azok a ruhák, amik Elza babára valók és aludni sem jó vele, mert kemény. Nemsokára rájöttek a gyerekek, hogy fürödni viszont lehet vele, mert műanyag. Ígyhát hableány Barbi a fürdőkádban végezte, ma már csak a lába és a feje úszkál a kádban, mert a testéből nem lehetett kimosni a rászáradt fekete szappanmaradékot, és kidobták a lányok. Nem mi, ők maguk!

Nem tiltottuk meg, nem harcoltunk Barbi ellen, szépen lassan az óvodás gyermek maga látta be, hogy mennyivel értékesebb Elza baba, akit a mai napig, több mint három éve nap mint nap öltöztet, óvodába visz, mesél neki, alszik vele, és büszke rá, hogy az ő anyukája ilyet tud varrni.

Sokat gondolkodtam azon, vajon mi a bajunk Barbival? Az, hogy Barbi nem baba. Barbi felnőtt. Egy csinos, szexy felnőtt nő, mellekkel, autóval, pasival. Nem baba.

A kézzel készített Waldorf babák legfontosabb tulajdonsága, hogy az arcukon egy pici pötty a szemük, a szájuk, hogy a gyermek bele tudja képzelni a saját világát a baba arcába. Így a baba lehet szomorú, vidám, haragos, fáradt, beteg vagy kacagó, mindig amilyennek a gyermek elképzelni.

Barbi felnőtt, és mindig tökéletes. Mi pedig nem vagyunk azok. A gyerekeink sem.

Márpedig egy játékbaba a gyermekünk számára meg kell testesítse mindazon tulajdonságokat, amik elengedhetetlenek a szerepjátékok során a személyiségfejlődéshez. Akár kisfiúnk, akár kislányunk van. Minap az utcán láttam egy óvodásforma kisfiút, aki büszkén cipelte a hátán hordozókendőben a játék „kisfiát”, ahogy anyukája az ő kistestvérét. Ha a szerepjáték mellett egy baba erősíti az anya gyermek viszonyát, az csak hab a tortán. Nem kell mindenkinek babát varrnia, lehet kapni gyönyörű textil babákat, amelyek nem mellesleg fele annyiba kerülnek, mint Barbi.

Mi döntjük el, hogy milyen értéket közvetítünk a gyermekünk felé, hogy mit adunk át neki, hogy mit néz vagy nem néz a televízióban, mire klikkel az interneten, és milyen babát hoz neki a nyuszi…

 

Marton Éva

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1