Az autisták értő, felismerő és kapcsolatteremtő képességét amerikai és németországi kutatások szerint javítja, ha rendszeresen oxytocint lélegeznek be a betegek. A leginkább a szülészeti gyakorlatban alkalmazott hormon pozitív lelki hatásait már régebben is ismerték az orvosok, az autizmus gyógyítására azonban eddig nem alkalmazták.

Az autizmus betegsége (az egyén öntörvényűsége, befelé fordulása, kommunikációra képtelensége, tudatromlása) már a gyermekkorban jelentkezik. Csak pszichológiai terápiákkal, pszichiáterek közreműködésével kezelhető, s egyelőre teljesen nem gyógyítható.

Az oxytocin nevű hormon – mely az agyalapi mirigyből kerül a véráramba – már régóta a társas kapcsolatok hormonjaként ismert. (Noha legnagyobb mennyiségben a szüléskor szabadul fel, s injekció formájában is leggyakrabban a szülés meggyorsítására alkalmazzák). Larry Young, az atlantai Emory Egyetem (USA, Georgia állam) kutatója 1994-ben jött rá kutatásai során, hogy a hegyi pockok azért nem képesek szociális társulásra, barátkozó viselkedésre, mert agyukban nem termelődik kellő mennyiségű oxytocin. A prérin élő társaikban viszont igen, azok barátságosak. Ám ha a préripockok agyában elzárta az oxytocin útját, azok is öntörvényűvé, mondhatni autistává váltak.

Gregor Domes, a rostocki egyetem (Németország) viselkedéskutató pszichiátere viszont mesterségesen állított elő oxytocint és azt egészséges önkénteseknek adva tapasztalta meg, hogy a hormon jelentősen fokozta a páciensek felismerő és kapcsolatteremtő képességét.

Ezekből a kutatási eredményekből kiindulva Jennifer Bartz, a new-yorki Mt. Sinai School of Medicine (a Sinai-hegyről elnevezett orvosi iskola) pszichológusa és Eric Hollander pszichiáter úgy véli: az autizmus egyik oka, hogy az autista gyermekek vérében kevés az oxytocin. Ezért megpróbálkoztak először az autista, majd egészséges felnőttek körében is a hormon belélegeztetésével. Egyértelmű következtetésüket közleményben hozták nyilvánosságra: az inhalálók értő és felismerő, valamint kapcsolatteremtő képessége egyaránt javult.

Az oxytocin szintetikus előállítása már megoldott, a hormon használata orvosi célokra is engedélyezett. A New York-i kutatók úgy vélik, hogy az oxytocin belélegeztetésével, orron át felszippantásával mérsékelhető a gyermekek autizmusa. Ezért az érintettek hozzátartozóinak hozzájárulásával húsz autista betegüket kívánják másfél hónapon át oxytocin beszippantatásával kezelni. S ha a kurzus sikerrel jár, a módszert szélesebb körben is kipróbálják.

Forrás: beszed.hu