Szüleink megannyiszor hangoztatták, hogy fiatal korunk egyik legnagyobb türelmet igénylő dolga a kamaszkori lázadásunk. Bizony ennek az időszaknak vannak olyan velejárói, amik tényleg sokakat nehezebben elviselhetőbbé, problémásabbá, kezelhetetlenné tesznek. De mitől van ez? Nézzünk kicsit utána!

 

 

A tinédzserkor a nemi hormonok termelődésével kezdődik, és ez idéz elő fizikai, pszichikai, illetve szociális változást. A kutatások szerint a serdülőkor kezdetén újjászerveződnek a családi kapcsolatok mind a fiúk, mind a lányok esetében. Egészében véve a nemi éréshez, a gyerekek szülőkkel szembeni érzelmi távolságtartása és fokozott önállósága társul. A kortársakkal eltöltött idő mennyisége a serdülőkor folyamán növekszik, több időt vannak barátaik táraságában, mint családi körben. Ebben a korban az okozza a legtöbb gondot, hogy míg biológiailag kezd a gyerek felnőtté válni, önállósulni, addig társadalmi / anyagi szempontból még sokáig a szüleitől függ.

Többféle tinédzserkori lázadásról beszélhetünk:

A nemi hormonok termelődése következtében érzelmi labilitás alakul ki, ezzel magyarázható a tinédzserek hangulatingadozása. Az egyik pillanatban jókedvűek aztán szomorúak, amit a környezetük nehezen tud tolerálni, így bennük is tovább fokozódik ez az érzés.

Mivel több időt töltenek baráti körben, így barátaik családját is jobban megismerik, és egyfajta összehasonlításba kezdenek. Rájönnek, hogy náluk más szabályok vannak, más sémák, más szokások. Az addig tökéletesnek hitt szülőkben találnak némi kivetnivalót, másképp értékelik a saját családi légkörűket. A szülőt ilyenkor sok támadás, kritizálás éri az otthoni dolgokkal kapcsolatban. (Előfordul, hogy a tinédzsernek igaza van, viszont a szülő nem szeretne változást.)

A tinédzserek igazságérzéke is megnövekszik, mindenre kíváncsiak és mindet észrevesznek. Ha nem kielégítő választ kapnak a kérdéseikre, ellentmondásos viselkedésbe kezdenek.

A tinédzserek szeretnek egyedül lenni, vannak titkaik. Ilyenkor elvárják a szülőktől a magánéletük tiszteletben tartását. A szülő, aki eddig mindent felügyelt és kontroll alatt tartott, egyszer csak a háttérbe szorul, csökken a befolyása, ugyanis a kortársak diktálnak. A serdülő meg akar szabadulni szülei szabályaitól és társai között egy még erősebb szabályrendszerben találja magát. A klikkek ugyanis sokkal behatároltabb mozgásteret engednek meg. Ilyenkor kezd a tinédzser naplóírásba, ami számára szent és sérthetetlen. Ha ebbe a szülő belenéz és a kamasz megtudja, nagyon nehezen tudja visszanyerni gyermeke bizalmát.

A tinédzserkorban indul be a másik nem iránti érdeklődés folyamata is. A szülő még a kisgyereket látja a kamaszban, így ellenzi a szerelmi kapcsolatot, nem beszélve a szexualitásról.

Ha a szülő beleszól ezekbe a kamasz számára fontos dolgokba, akkor tör ki a hallgatólagos vagy hangos botrány. A kamasz lázad a hagyomány, a számára ódivatú értékrendek ellen. Ha a szülőnek igaza is van, nem szabad elfelejteni, hogy a tapasztalat útján történő tanulás a legeredményesebb. Hiába hallják a fiatalok a szülőktől, hogy mi a helyes, az sokat nem jelent addig, amíg ők maguk rá nem jönnek erre.

 

Forrás: http://www.kozmag.hu/