Előny, vagy hátrány?
A hiperaktív gyerekeket nevelő szülők, és maguk a gyerekek is számos problémával, nehézséggel kell, hogy megküzdjenek nap mint nap.
Talán nem túlzó azt állítani, hogy főként hátrányként értékelik a fenti sajátosságokat. Hiszen egy ilyen gyermek nevelése sokkal több figyelmet, törődést, gyakran valóban próbára tevő önuralmat, szeretetet igénylő kihívás.
Hiperaktív gyereket nevelni olyan, mint hosszú távra befektetni, mely olyan kis hozammal jár, hogy a mindennapokban szinte észre sem lehet venni a változást.
Többnyire hátránynak érezzük, mert gyermekeink méltatlanul sok negatív kritikát kapnak. Mások megbecsüléséért, tiszteletéért sokkal többet kell tenniük. Gyakran szinte egész gyermekkorukban azért küzdenek, hogy lemossák magukról a „rossz gyerek” bélyeget.
Mi felnőttek is gyakran érezhetjük, hogy szülői alkalmasságból megbuktunk, olyan visszajelzéseket kapunk, mikor mit teszünk rosszul, hogyan szeretjük rosszul a gyerekünket. Ugyanakkor mi vagyunk az egyetlenek, akik a maguk teljességében ismerjük őket. Tudjuk, hogy a türelmetlen, néha követelőző, provokatív felszín mögött egy érzékeny, jólelkű, segítőkész gyermek van, aki szárnyakat kap, ha érdemeit elismerik. Ismerjük erősségeit, és büszkék vagyunk rá. Nap, mint nap megtapasztaljuk, hogyha egy feladatot érdekessé teszünk a számára, akkor egy felnőttet is megszégyenítő kitartással képes együtt dolgozni másokkal. Gyermekünk kreativitása, világra való nyitottsága, tudásszomja lenyűgöző.
Éles eszű, okos gyerekek, akiknek nehezükre esik kisgyermekként a szabályok begyakorlása, a látszólag értelmetlen, unalmas feladatok elvégzése, s akik harsányabban igyekeznek kibújni ezekből a helyzetekből. Ha megfelelő törődésben, feltétel nélküli szeretetben nőhetnek fel, miközben a felnőttek kitartóan segítik őket a mindennapi szabályok megtanulásában, az önfegyelem, az önkontroll fejlesztésében akkor felnőtt korukra e tulajdonságaik révén kimagasló szakmai és magánéleti teljesítményre lesznek képesek.
Sikeres üzletemberek, élsportolók, eredményes kutatók, tudósok egész sora mutatott hasonló tüneteket gyermek korában.
Nehézségek a családban
A figyelemzavar-hiperaktivitás jelenléte a családban nagy erőpróba lehet. Gyakran a gyermek sajátosságai más családtagokban is fellelhetők, valamelyik szülő, nagyszülő, vagy testvér hasonló temperamentumú lehet.
A hasonló nehézségeket korábban átélt szülő együtt érzőbb lehet gyermekével, mely gyakran a jogosan elvárható szabályok következetes betartatásában akadályozhatja őt. Máskor éppen saját gyermekkori élményeik arra késztetik őket, hogy vasfegyelemmel igyekezzenek elejét venni a későbbi gyötrelmeknek.
A családban a szülők nevelési módszerei igen különbözők lehetnek. A határokat jól feltérképező gyerekek más és más módon viszonyulhatnak a család felnőtt tagjaihoz: ugyanaz a gyermek fantasztikusan együttműködő tud lenni az egyik, és szinte kezelhetetlenül öntörvényű a másik felnőtt jelenlétében. Rendkívül ügyesen találják meg a kibúvókat, és ennek érdekében találékonyan „használják” a felnőttek ügyetlenségeit.
Sajnos nem ritka, hogy a gyerekek nevelése körüli bonyodalmak előbb utóbb párkapcsolati konfliktusokat eredményeznek. Gyakran valamelyik szülő „bűnbakká” válik.
A mindennapos problémák tengerében a felnőttek gyakran eszköztelenné válnak, elvesznek a szinte folyamatos kritizálásban, korlátozásban, büntetésben. A nehézségekkel küzdő kisgyermek pedig egyedül marad a problémáival, saját eszközeivel igyekszik kicsikarni a szülők kizárólagos figyelmét. Ha szabadulni próbál egy számára kényelmetlen helyzetből, feladatból, akkor helytelen viselkedéssel próbálja elterelni a figyelmet. Miközben megfedik, azért mert csúnyán beszél, vagy veszekedik, megfeledkeznek az el nem készített házi feladatról, az el nem pakolt játékokról.
Gyakori nehézség a testvérek közötti rivalizálás, feszült, konfliktusos kapcsolat. Ha mindegyik gyermek a fenti eltéréssel küzd, akkor egymás problémáit mintegy felerősítik. Akaratlanul zavarják egymást a játékban, bármely tevékenységben, állandóan versengésre késztetik egymást, nincs egy perc nyugtuk sem egymástól. Gyakoriak a konfliktusok, melyeket adott esetben nagy indulat, heves reakciók kísérnek. Ha az egyik gyerek nyugodtabb vérmérsékletű, az sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyszerűbb feladat hárul a szülőkre. A kiegyensúlyozottabb gyerek több pozitív visszajelzést kap, melyet a hiperaktiv testvér „kivételezésként” értékelhet. A hiperaktív gyermek számára nélkülözhetetlen több figyelem, visszajelzés viszont a másik, nem hiperaktiv gyermek számára lehet bántó, melytől akár mellőzöttnek érezheti magát.
Gyakori nehézség a szülők számára, hogy a hiperaktív gyerek felügyelete próbára tevő feladat, jó fizikum, és türelem, néha kötélidegek szükségesek hozzá. Ezekkel a gyerekekkel mindig történik valami, könnyen kerülnek bajba, gyakran éri őket baleset. A szülők sok esetben folyamatosan „szolgálatban vannak”. Nem tudják a gyermek felügyeletét megoldani, nem tudnak időt szánni kapcsolatuk ápolására.
Sok esetben a hiperaktív gyermek szabályozatlan, kirívó viselkedése a közös családi programokat is élvezhetetlenné teszi. Gyakran nem szívesen fogadják őket vendégségben. Mind a gyerekek, mind a szülők elszigetelődhetnek, magukra maradhatnak.
Problémák az iskolában
Napjainkban a gyerekeket körülvevő oktatási rendszer nem tudja megoldani a gyerekek egyéni szükségleteinek a kielégítését. Az óvodai csoportok, illetve később az iskolai osztályok magas létszáma, a pedagógus asszisztensek, fejlesztő szakemberek hiánya eleve megnehezíti a gyermekek számára a szabályok pontos elsajátítását, mivel az ehhez szükséges személyes figyelem, törődés biztosítása ilyen nagy létszámú csoportban nem lehetséges. A teljesítmény centrikus, a gyerekek fejlődési sajátosságait gyakran figyelmen kívül hagyó követelmény rendszer nem ad időt ezeknek az alapvető készségeknek a begyakorlására. A gyerekek számára segítséget igényel, hogy megtanulják az órán nyugodtan kell ülni, nem lehet beszélgetni, enni, ha mondanivalójuk van, akkor jelentkezniük kell, óra közben nem lehet felállni, WC-re menni, a felnőtt kérését azonnal teljesíteni kell, szünetben mit, hogyan lehet játszani, baj esetén kitől, hogyan lehet segítséget kérni, stb.
A kisiskolás korban feltűnő hiperaktív-impulziv viselkedés sajátosságok, valamint a figyelmetlenségből adódó nehézségek gyakran teszik próbára a pedagógusokat. A helytelen viselkedés visszajelzésére gyakran alkalmazzák az adott tantárgyból adott elégtelen érdemjegyet. A pedagógus eszköztelenné válását jól tükrözi a beírások, fekete pontok sokasága. A gyermekek zavaró viselkedésükkel sok esetben kiprovokálják, hogy kizárják őket a tanításból, hátsó padba, külön ültetik, vagy rosszabb esetben kiküldik őket az osztályból.
A fenti eltérésből adódó mindennapos nehézségekben a gyerekek nem kapnak segítséget, elvárják tőlük, hogy fegyelmezetten együttműködően, problémamentesen viselkedjenek, tanuljanak, de ettől ez még nem fog sikerülni. A sorozatos negatív visszajelzések, korlátozások következtében a gyermekek önértékelése, önbizalma súlyosan sérül, mely további viselkedésben megmutatkozó zavarokban jelenik meg. A későbbiekben komoly problémát okoz, ha a gyermek érvényesítési eszközévé válik a bármi áron való ellenkezés, az ún. oppozíciós magatartászavar alakul ki, mely gyakorlatilag működésképtelenné teszi őt a közösségben.
Tapasztalatunk szerint mindezek következtében negatív érzelmi, kommunikációs kör alakul ki, melyben igen komoly konfliktusokkal, kölcsönös indulatokkal lehet számolni. A figyelemzavarral-hiperaktivitással küzdő gyermek fokozatosan kirekesztődik a közösségből. Kezdetben még igyekszik megfelelni az elvárásoknak, később azonban ezt feladja, már nem akar helytállni, önmagát alkalmatlannak tartja, a feladatok elvégzését esetleg nyíltan
megtagadja.
Benyomásunk szerint a mai oktatási környezetben a sajátos nevelési igényű gyerek könnyen bajba kerülhet, legyen a háttérben figyelemzavar-hiperaktivitás, diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, vagy alacsonyabb intellektus, bármely más jellegű speciális nehézség, autisztikus fejlődés, vagy akár kimagasló tehetség, intellektuális képességek.
A jelenleg érvényben lévő közoktatási törvény igen korszerű szemlélete előtérbe helyezi az integráció fogalmát, azt az igényt, hogy a fejlődésükben specifikus sajátosságokat mutató gyermekek a normál közoktatásban kapják meg helyben a fejlesztést, az ellátást. Sajnálatos módon azonban ennek a nagy jelentőségű törvénynek a megvalósításához a legtöbb óvodában, iskolában nem állnak rendelkezésre a szükséges személyi, tárgyi, eszközbeli
feltételek.
Kivizsgálás módja
A gyermekek közösségben, családban jelentkező zavaró viselkedési megnyilvánulásai miatt a szülők elsőként többnyire a területileg illetékes Nevelési Tanácsadók segítségét kérik. Iskolaérettség, beiskolázási javaslat megítélése céljából sok esetben az ún. Tanulási Képességeket Vizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vizsgálatára kerül sor, ahol többnyire gyermekgyógyász, logopédus, gyógypedagógus, sok esetben gyermekpszichiáter alkotta szakmai team részletes kivizsgálást követően javaslatot tesz a szükséges fejlesztésre, oktatási formára. Más esetekben a területi Gyermekideggondozó keretében kérnek tanácsot. Végül gyakran közvetlenül, máskor előzetes vizsgálatokat követően konkrét diagnosztikai kéréssel kerülnek a gyermekek kórházi szakambulanciákra. Az előzetes ambuláns problémafelmérést követően indokolt esetben osztályos kivizsgálásra is sor kerülhet.
A kivizsgálás alatt a különböző helyzetekben mutatott viselkedés megfigyelését, a készségek pontos felmérését, a figyelmi funkciók feltérképezését, neuropszichológiai funkciók vizsgálatát értjük. Amennyiben az előzetes információk alapján indokolt, elengedhetetlen az érzékszervi zavarok kizárása, esetleges neurológiai eltérések, anyagcserezavarok, egyéb gyermekgyógyászati eltérések feltérképezése. A másodlagosankialakuló érzelmi, hangulati, gyakran szorongásos zavarok tisztázása céljából kerül sor a pszichológiai kivizsgálásra.
A vizsgálatok többnyire játékosak, feladathelyzeteket is magába foglaló, beszélgető helyzetekben történnek, fájdalommal nem járnak. A vizsgálatokat a kórházban gyermekpszichiáter, pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, gyermekfoglalkoztató-nővér alkotta szakmai team végzi. A vizsgálati eredmények birtokában a kezelőorvos a szülőkkel és a gyermekkel történő konzultációt követően, a szülők beleegyezésével terápiás tervet dolgoz ki, erre tesz javaslatot. Ennek megvalósításában a területileg illetékes Nevelési Tanácsadók, Gyermekideggondozók szakmai felkészültségére
támaszkodnak.
Diagnózis
A figyelemzavar-hiperaktivitás diagnózisának felállítása szigorúan felépített, szakmai egyetértésen alapuló diagnosztikai rendszerek alapján történik. A két leggyakrabban alkalmazott diagnosztikai kritériumrendszer a DSM-IV-R és a BNO10 egyaránt 3 fő tünetet különít el. Ezek a figyelemzavar, a hiperaktivitás, impulzivitás. A DSM-IV-R 3 altípust különít el aszerint, hogy mely tünetek vannak előtérben: elsősorban figyelmetlen, elsősorban hiperaktív-impulzív és kombinált altípust. Ez a diagnosztikai rendszer az együttesen fennálló eltérések jelölésére többszörös diagnózis megjelölésére ad lehetőséget (pl.: Figyelemzavar- hiperaktivitás, Viselkedészavar). A BNO 10 alapján mindhárom fő tünet együttes fennállása szükséges az „Aktivitás és figyelem zavara” diagnózis felállításához, altípusok elkülönítésére nem ad lehetőséget. Amennyiben ehhez viselkedészavar társul, akkor „Hiperkinetikus magatartászavar” diagnózist állítja fel.
A figyelemzavar-hiperaktivitás krónikus eltérés, markáns sajátosság, melynek néhány tünete már 7 éves kor előtt észlelhető. Mindkét diagnosztikai rendszer hasonló, amennyiben a fő tünetek meglétén túl kizáró kritériumokkal is dolgozik: azaz a tünetek nem magyarázhatók meg semmilyen egyéb más egészségügyi, vagy gyermekpszichiátriai eltéréssel, vagy nem hozhatók összefüggésbe semmilyen szer használatával. A diagnózis felállításának másik igen fontos alapfeltétele, hogy a fennálló tünetek jelentős funkcióromlással, működészavarral járjanak, súlyos problémákat okozva a mindennapokban, több helyzetben is.
Folytatás következik!
Forrás: fejlesztok.hu