A média ma már minden háztartásban jelen van, és anélkül fejti ki káros hatását, hogy bárki észrevenné azt. Fleisz Kinga pszichológusnő ahhoz nyújt tanácsokat, mennyire érdemes beengedni a médiát a gyerekek mindennapjaiba.

A médiának természetesen előnyei is szép számmal vannak, hiszen az ember onnan gyűjti be a legtöbb információt, a tv, rádió révén válik igazán tájékozottá. A felnőttek és a gyerekek között az a különbség, hogy ők szelektálni tudják azokat a műsorokat, amit nem érdemes végigkövetni, a kisgyerek erre még nem képes, így bármit megnéz, amit a tévében bemutatnak. Nincs olyan történés, ami ne lenne hatással a fejlődésükre, és ne befolyásolná a személyiségük kialakulását. Az idő alatt, amíg a gyerek tévézik, nincsen valódi társas kapcsolatban, emberi viszonyban, úgymond csak egy géppel érintkezik. Felnőttkorban érzelmi intelligenciára van szükség ahhoz, hogy kellően tudjuk a felénk érkező érzéseket kordában tartani, vagy viszonyozni, ezt pedig csak társas kapcsolatban lehet megtanulni.

A mesék is tele vannak agresszivitással, ha csak az egyik legnépszerűbb mesét, a Tom és Jerryt vesszük alapul, abban is folyamatos küzdelmek zajlanak. A kisgyerek ebből azt vonhatja le, hogy a saját igazáért harcba kell szállni bárkivel. Fleisz Kinga pszichológusnő véleménye szerint nem a tévézéssel van gond, hiszen tájékoztató jellegével számos előnye is van, viszont úgy érdemes a kisgyerekekkel meséket nézetni, ha maga a szülő is bekapcsolódik, és megpróbálj a bemutatott helyzeteket, konfliktusokat elmagyarázni, úgymond lefordítani. Mindig azt kell hangsúlyozni leginkább, amilyenre formálni szeretnénk csemetéinket. Tehát a megoldás a magyarázatokban, a tévézésre fordított idő redukálásában és a társas kapcsolatok folyamatosságában rejlik.

A pszichológusnő elérhetőségéért irjon a  szatmar@szatmar.ro e-mail címre.

Forrás: szatmar.ro