Hello Kitty hátizsák akár 21 ezer forintért is kapható, de van akciósan is, és a Spongya Bobbal díszített fém uzsonnásdobozt is olcsóbban adják… Összeállításunkban arra voltunk kíváncsiak, milyen iskolaszerekkel terhelik a szülőket idén ősszel, akik már kifizették a több mint tízezer forintos könyvcsomagot. A lányokat egy eladó jelzőjével élve ultracsajos táskákkal látták el, akiknek egyébként a rózsaszín a kedvenc színük, a fiúk esetében sokkal kevésbé direkt az iskolaszer-trend. Csak azt nem látjuk tisztán, hogy a rózsaszín Playboy-tolltartóknak ki lehet a valódi célközönsége.

„A fiamat szerencsére nem érdekli, milyen márkájú hátizsákkal jár iskolába. Kijelentette, neki csak egy szürke málhazsák kell, hogy rockernek nézzék a többiek. Fontos kellék, úgy érzi, ha ugyanis véletlenül rappernek néznék, szégyenében elsüllyedne”- mondta Gyula aki kamionsofőrként dolgozik, fia pedig 13 éves, a magyar rockhoz vonzódó kamasz. Már egy hónappal az iskolakezdés előtt hirdetnek a tanszerek gyártói, hogy a szülők augusztusban elkölthessék a maradék pénzüket trendi iskolaszerekre, és hogy mit mennyiért szerezhetnek be, arra voltunk kíváncsiak ennek a körképnek az összeállításakor.

Az ultracsajos, az ultragiccses és az érdektelen

Az iskolaszerek trendjét kutatva leginkább a táskákra, tolltartókra és egyéb, olyan kiegészítőkre helyeztük a hangsúlyt, amelyeket nem kell feltétlenül megvenni. „A két gyereknek az összes tankönyve 27 ezer forintba került idén, így aztán az iskolaszerekből nem veszem meg a legdivatosabbat”- jelentette ki Gyula hozzátéve, fiai nem kértek divatos holmit, leszámítva egy kamerás mobiltelefont, amit azonban a család megvétózott. „Kijelentette a fiam, ha nincs a telefonjában kamera és színes kijelző, akkor elő sem meri venni az osztályban, mert kiröhögik. Szerintem pedig nem egy világégés, ha nem veszi elő.”

A táskákból és a kiegészítőkből az alsósokkal ellentétben a felső tagozatos általános iskolásokat már sokkal inkább a márkák érdeklik. „A fiaméknál az Adidas és a Nike megy táskában is, cipőben is. A Puma valahogyan nem érintette meg a hasonló korú gyerekeket, a Tiszáról meg nem tudják, miért poén – nekik mindenesetre nem az -, a Budmil meg nem olyan érdekesr”- sorolta a márkákat György, a háromgyerekes sportújságíró. Nehezebb helyzetben lehetnek a választék bősége és émelyítő stílusa miatt azok, akik alsó tagozatos gyereket igyekeznek beiskoláztatni.
Csajok a hátizsákon

Körképünket egy kis írószerboltban kezdtük Zuglóban, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a tornazsákokon a már nosztalgikusnak számító Kis Hableány, a kulacsokon, tolltartókon pedig a szintén nem előremutató Micimackó a kedvenc figura. Ez utóbbi díszítés megdrágította a kínálatot: amíg egy hagyományos tolltartó 1500 forint körüli összegbe került, a figurás 2480 forintba. A Sugár üzletközpontban már sokkal inkább naprakész figurákkal díszített iskolaszereket árulnak, meglehetősen húzós árakon. Amíg a Converse [1] hátizsákok, oldaltáskák 7200-8900 forintba kerülnek, addig például a madártollakkal is giccsesített – az eladó jelzője szerint ultracsajos – Chicaloca [2] hátizsák már 13.000 forintért kapható. Az itt látható trend alapján a Toffy&Joy hátizsák nem számít menőnek, mert az előbbihez képest csak 8900 forintba kerül.

A legnagyobb meglepetést az Árkád üzletközpontban található Yellow Kangoroo árukészlete okozta, ahol a sok szubkultúrában már elhanyagolhatónak számító Hello Kitty-őrületből [3] igyekeznek profitálni. Az üzletben felszínesen nem érdemes körbenézni, mert még leragadunk a 21 ezer forintba kerülő rózsaszín hátizsákoknál. Ennél jóval olcsóbban is meg lehet kapni ugyanott a kisebb táskákat, egyes Hello Kitty termékek olcsóbbak, például 12 ezerről a felére leértékelve kaphatók. Kérdésünkre, milyen rendezőelv döntött arról, hogy mely tárgyak legyenek akciósak, az eladó így válaszolt: „azok ott elől árengedményesek, hátul nem.”
A kockás hátizsák túl emós

„Az ötödikes lányom szerencsére nem szereti a Hello Kitty-t, remélem már nem is fog rákapni később. A hároméves fiamat sokkal jobban érdekli az a macskafigura. A múlt tanévben kinéztem a lányomnak egy fekete-fehér kockás hátizsákot, rá akartam beszélni, hogy azt vegyük meg, de tiltakozott, hogy soha nem venné fel, mert emós. Azóta figyelem, mi emós, mi nem. Abban maradtunk, hogy akkor fekete hátizsákot kap, külön uzsonnásfakkal”- mesélt immár megoldott dilemmájáról Viktor autós újságíró, aki szerint a gyerekek körében a trendeket megsaccolni sem lehet, ha ugyanis valamelyik osztálytárs megjelenik egy új, és menőnek tartott szereléssel, akkor mindenki olyat szeretne majd. „A trendet amúgy a tanárok is diktálják, az iskolaszerek listáján láttam, meghatározták, milyen márkájú zsírkrétát vegyünk. Ez elég abszurd. Azon is el szoktam gondolkodni, hogy egy normális füzet, amelyiken nem szerepel semmilyen díszítés 70 forintért kapható. Miért kerül viszont háromszor annyiba, ha ugyanannak a füzetnek a borítóján kiskutya van, vagy egy éneklő szupersztár?”- merengett Viktor.

Az iskolai divatirányzatokról a tíz éves lányát nevelő Andrea így beszélt. „Egész alsó tagozatban menő a lányok körében, ha mindenkinek mindene rózsaszín. Amikor már nagyon untam, akkor vettem a kislányomnak egy Miss Röfis tolltartót – gyerekkorom kedvenc figurája volt – és megmagyaráztam neki, hogy Röfi milyen jó arc, és ha abbana tolltartóban tárolja a ceruzáit, azzal majd divatot csinál. Senki sem hederített rá, és továbbra is a rózsaszín cuccaikkal voltak elfoglalva.”

Vajon ki vevő a rózsaszín Playboy tolltartóra?

Az áruházban található Játéksziget valószínűleg a rózsaszínre fixált alsótagozatosokat látja el árukészlettel: több polcnyi rózsaszín, Trudy Sheep márkájú tolltartót, jegyzetfüzetet és ceruzát találtunk. A kisebb darabok átlagosan 1500-2000 forintba kerülnek, megszólalóink szerint azonban Trudy, a birka nem túl menő. Andrea szerint a Barbie-nak is néhány éve volt egy hulláma, mostanában a tolltartók és más kiegészítők kategóriájában nem annyira követelik a kislányok. Habár a Duna Plázában található Pirex üzletben is bőven találtunk rózsaszín lakk iskolaszereket, de mivel azok egy része Playboy márkájú, nem látjuk igazán magunk előtt a célközönséget. A fiúkat bizonyára ennek a márkának a magazinjai jobban érdeklik, mint a tolltartói.

Az iskolakezdés témájában felvetett kérdések a Poronty blogunkban [4] Spongya Bob és a Tesco gazdaságos tanszerek köré csoportosultak, és habár az előbbit megszólalóink megnevezték, mint a gyerekeik sokat emlegetett figuráit, körutunk során egyetlen Spongya Bob-szentélyt találtunk, a Duna Plázában található Játékbox üzletben, ahol a figurával ellátott összes termék akciós áron kapható most. Kedvencünk a 990 forintra akciózott fém uzsonnásdoboz volt, mi már a műfaj létezésében sem hittünk.

Az iskolatáska egyenesen tartja a hátat

Összeállításunkban két helyen láttuk, hogy a diktált trend nem képes túl mély benyomást gyakorolni: az egyik az Ikea kínálata, a másik György, a háromgyerekes sportújságíró értékrendje. Az Ikeáról kijelenthetjük, az iskolakezdés nem tartozik a kiemelt területei közé, habár az eladók említették, hogy a piactéren találunk majd ceruzákat, iskolaszereket is, végül csak néhány jegyzetfüzetet és egy szürke és fehér alapszínben kapható oldaltáskát fedeztünk fel. Az utóbbi kijelentésünkhöz pedig ezt a nyilatkozatot fűzzük hozzá. „Hiába mondogatják a fiaim, hogy a hátizsák menőbb, mint az iskolatáska, azért is az utóbbit fogják hordani, mert az egyenesen tartja a hátukat, amíg több kiló tankönyvet cipelnek. Nekem az egészségük fontosabb, mint a divat.”

Forrás:velvet.hu