Sulit csak lazán ?

Eltelt az első hónap az iskolakezdés óta, a kamaszos lázadásból eredő néhány lógás mellett már tömegével jelentkezhetnek az igazolatlan órák is...

Hidegzuhanyként érheti a szülőt, ha tudomást szerez róla, hogy gyermeke is a lógósok táborát erősíti.

A jelenség egyik oka az,  hogy a szülő nem tud gyermeke iskolai előmenetelére kellő figyelmet fordítani, és ezt a tanuló megpróbálja kihasználni. Reggelente elindul a felszerelésével, és délután a megszokott időben haza is ér, a szülő mit sem sejt.
A tanuló részéről az ok pedig az, hogy nem látja  az iskolalátogatás értelmét, amikor az iskolai tanulmányok félbehagyását követően a biztos munkanélküliség fenyeget. Nem érti, milyen fontos ez, mert nem tapasztalta meg, hogy munkát kell keresnie, el kell tartania magát.

Ilyenkor gyűjti a kamasz tömegével az igazolatlan órákat, ellóg néhány óráról, előfordul hogy egy egész napot is csavarog.
Az törvényileg szabályozott 10 igazolatlan óraszámot gyakorlatilag néhány nap alatt túllépi, s megindul vele szemben a hivatalos eljárás.

A közoktatási törvényben foglaltak szerint

12. § (1) bekezdése "a tanuló kötelessége, hogy
a) részt vegyen a kötelező és a választott foglalkozásokon és szakmai gyakorlatokon;"

76. § (1) bekezdés szerint, ha a
"tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető." *

Szülőként gyomorszorító érzés, amikor szembesül az intézménytől kapott értesítőben, hogy gyermekének egy, vagy több óra igazolatlan hiányzása van, (az iskola köteles erről a szülőt levélben tájékoztatni). Felmerül a kérdés: hogyan történhetett meg mindez? Talán csak a többiek példáját akarja követni a kamasz, megpróbálja ő is, amit eddig nem. Nagyon fontos, hogy ne próbáljuk szülőként menteni őt és a helyzetet, sőt a saját felelősségünket sem, így csak megerősítjük abban, hogy megteheti, mert nincsenek következmények.
El kell fogadni, hogy a kamasz nagyot hibázott, nem az iskolát, vagy a tanulótársai húzóerejét okolni a történtek miatt. Együttműködve az iskola figyelmével, elejét vehetjük a további eseteknek. Olvastassuk el vele a levelet, hogy érezze tette súlyát, gondolkodjon a történteken, ne érje el a 10 óra igazolatlan hiányzást, akkor már ekerülhetetlen a fegyelmi eljárás.

A fegyelmi eljárás csak a kezdő figyelmeztető jel, ha a kamasz nem veszi elég komolyan, továbbra is ellógja a tanórákat. Ebben az esetben az iskola értesíti a lakóhely szerinti jegyzőt, aki felveszi a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal.
Sajnos vannak esetek, amelyekben ez sem vezet eredményre, és a szülőknek bírságot kell fizetni.

A tét nagy, az intézmények már az év elején próbálnak következetesek lenni, mert ha egy tanuló összes hiányzása egy tanév során meghaladja az oktatási törvényben meghatározott 250 órát, vagy egy bizonyos tantárgy éves kötelező óraszámának 30%-át, emiatt a tanuló teljesítménye a tanítási év közben nem értékelhető, ezért a tanítási év végén sem osztályozható. Kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozó vizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha az igazolatlan mulasztások száma meghaladja az igazolt mulasztások számát, és az iskola eleget tett az értesítési kötelezettségének.
Vannak tantárgyak, amelyeknek csak heti 1-2 óraszámuk van, igy azokból nagyon könnyen össze lehet szedni a 30%-ot.

Komoly felelősség hárul a szakképző iskolákban dolgozó pedagógusokra, mert itt inkább az a jellemző, hogy 16-18 éves fiatalok kezdik meg a tanulmányokat, az a ritkább hogy 14 éves korban tanul szakmát.
Többszöri évismétlés esetén már nem folytathatja a tanulmányait, vagy végleg abbahagyja, esetleg másik iskolába próbál bejutni. Ekkor már 18-20 éves a fiatal, és nincs semmilyen végzettség a kezében, amire támaszkodhatna.
Beülni az iskolapadba ilyen idősen (ha sikerül mégis munkát találnia, de ki akar törni a helyzetéből, mert minimális munkabért kap csak), egyre nehezebb.

*Az alábbiakban közölt jogszabályi részletek a fegyelmi eljárás kereteit adják. Az adott iskola fegyelmi eljárásának lefolytatásához a helyi Pedagógiai program, SZMSZ, Házirend is tartalmazhat (a törvénynek nem ellentmondó) szabályokat.

 

Forrás:csaladinet.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1