A héten a forint jelentős gyengülése miatt a devizahiteleseknek megint mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe. A forint árfolyamának változása sok, valutában eladósodott embert tesz kiszolgáltatottá.

 

Kedves !

Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?

Igen sok problémát és összességében sok milliárd forint veszteséget hozott a mai generációknak az, hogy semmilyen pénzügyi képzésben nem volt részük gyermekkorukban. Egy eladósodott nemzet lettünk.

 

 

A két bevált pénzügyi nevelési módszer mára elavult.

Te is ezeket használod?

A szülők 99%-a nem tanítja meg – mert nem is tudja, hogy hogyan tanítsa meg – gyermekének a helyes pénzkezelést. Ezért a gyerekek semmilyen pénzügyi felkészítést sem kapnak. Jelenleg a két  pénzügyi nevelő eszközt

1) az elköltésre adott zsebpénz és

2) a bankszámlanyitás jelentik.

A legtöbb szülő ezt a két legelavultabb és a mai  világban már nem működő pénzügyi nevelési módszert alkalmazza.  A legnagyobb probléma ezzel a két módszerrel az, hogy a gyermek ezekből semmit sem tanul.

A görög válság, és a jelenlegi igen labilis pénzügyi helyzet gondolom bizonytalanná tesz talán téged is.

 

Kérdések kavarognak a fejedben:

– Hogyan tudnám gyermekemet az ilyen helyzetektől megvédeni?

– Mit tegyek, hogy gyermekem ne essen az eladósodás csapdájába?

– Mit és hogyan tanítsak neki a pénzről?

– Mit tegyek, hogy anyagi biztonságban és bőségben élhessen?

http://www.marketingszoftverek.hu/link.php?pid=178284&id=179531&nud_id=56894&send_id=35816

 

Ezekre a kérdésekre május 22-én megkaphatod a válasz!

Regisztrálj az Életrevaló Gyerek konferencia ONLINE közvetítésére!

Ha felismerted gyermeked pénzügyi képzésének fontosságát, és szeretnél segítséget nyújtani gyermekednek a biztos pénzügyi alapok letételéhez, akkor vegyél részt online az Életrevaló Gyerek konferencián.

Most kattints!

http://www.marketingszoftverek.hu/link.php?pid=178284&id=179532&nud_id=56894&send_id=35816

 

Neveljünk milliomos tinédzsereket!

Akármi is lesz gyermeked szakmája, MINDIG anyagi gondjai lesznek, ha nem tanul meg bánni a pénzzel.Ne engedd, hogy gyermeked is olyan helyzetbe kerüljön, mint ma a felnőtt lakosság igen nagy része!

Tudd meg, mi az a dolog, amit ha nem tanul meg gyermeked, akkor ebben a mai pénzrendszerben mindig a vesztesek közé fog tartozni!

Regisztrálj a május 22-i Életrevaló Gyerek konferencia élő közvetítésére, és bárhol is vagy ezen a napon, hallgasd meg, hogy mit tehetsz gyermekedért és magadért! Mert ezzel a csekély befektetéssel magadnak is nyugodtabb jövőt és nyugdíjas  kort teremthetsz.

Regisztrációhoz kattints ide!

http://www.marketingszoftverek.hu/link.php?pid=178284&id=179533&nud_id=56894&send_id=35816

 

KÜLÖNLEGES BÓNUSZ

FONTOS! Ha nem tudsz május 22-én a számítógép előtt lenni, akkor is érdemes a kiközvetítésre regisztrálnod, ugyanis…

…mindenkinek, aki megrendeli az online közvetítést, 2010. június 30-ig még elérhető lesz a konferencia összes előadása. Így később is, sőt, akár többször is megnézheted a legjobb részeket. Ez SZUPER jól hangzik, nem igaz?

 

Jelentkezz most a konferencia online közvetítésére!

http://www.marketingszoftverek.hu/link.php?pid=178284&id=179534&nud_id=56894&send_id=35816