Nem igényelhetik közvetlenül az iskolák az iskolatejet – sérelmezi a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) az európai iskolatejprogrammal kapcsolatos minisztériumi szabályozás egy részletét. Szerintük a 2013-as költségvetés elfogadása előtt újra kellene gondolni azt annak érdekében, hogy minden magyar gyermek hozzájuthasson az unió által támogatott napi két és fél deci tejhez.

A szervezet állásfoglalásában többek között kifogásolja, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete szerint a fenntartó igényelheti a támogatást. Az egyesület azt javasolja, a nevelési és az oktatási intézmények közvetlenül is igényelhessék az iskolatejet, hiszen az ellátást naponta el kell könyvelni és az elszámolás bármilyen időközökben megkövetelhető és ellenőrizhető.

A szülői szervezet azzal sem ért egyet, hogy székhelyük szerint három csoportba sorolják az általános iskolák fenntartóit, amelyek ez alapján 100, 50, illetve 20 százalékos kiegészítő támogatás kaphatnak a költségvetésből. A székhely szerinti besorolását meg kell szűntetni – írták honlapjukon, kiemelve: nem lehet, hogy az egyik településen élő gyermekek jobb minőségű tejterméket kapjanak, mint a másikon.

Kitértek arra is, hogy a települési önkormányzatoktól, illetve a fenntartótól megkövetelt előfinanszírozást el kell törölni, annak a központi költségvetésben kell szerepelnie.

Közölték, az uniós támogatás – fenntartótól és iskolatípustól függetlenül – minden óvodába és iskolába járó, mintegy 1,6 millió kisgyermek és tanuló után igényelhető, de jelenleg a magyar gyermekeknek csak 10 százaléka jut hozzá a tejhez.

Azt írták, elvárható lenne, hogy legalább az önkormányzati fenntartású óvodákban és az állami fenntartású iskolákban minden gyermek, illetve tanuló hozzájuthasson a tejhez.

 

{module Forrás: edupress}