Megszüntetnék a két tanítási nyelvű képzések állami támogatásátA következő évi költségvetés tervezete alapján 2010 szeptemberétől megszűnne a két tanítási nyelvű képzések támogatása – írja október 2-ai számában a Népszabadság.

Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője szerint az oktatás ezen módja nem számít alapfeladatnak. A politikus a szülőkre, vagy az önkormányzatokra terhelné a költségeket. Bognár Anikó, a Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatóhelyettese szerint azonban nem lehet minden évfolyamon egyszerre megszüntetni a támogatásokat. Az oktatási tárca nem nyilatkozott a részletekről.

Hazánkban 22 éve indult el az első két tanítási nyelvű képzés, ma pedig már több mint száz iskolában működik ilyen típusú oktatás. A változás körülbelül így 30 ezer diákot érintene, ők általában öt tárgyat idegen nyelven tanulnak. Képzésük azonban a csoportbontások miatt több pedagógus foglalkoztatását igényli, mint az általános képzések esetében. A drágább oktatást eddig kiegészítő támogatásból finanszírozták a fenntartók, mely az előző tanévben diákonként 74, idén 68 ezer forintot jelentett. Januártól ezt csökkentik tovább 64 ezer forintra, majd a 2010 őszén kezdődő tanévtől meg is szüntetik a támogatást, de nem felmenő rendszerben, hanem minden évfolyamon egyszerre.
Milyen nyelven érettségizzen ezt követően az, aki angol nyelven készült a megmérettetésre, a támogatás hiányában azonban nem tudja továbbfolytatni a tanulmányait hasonló feltételekkel? – kérdezi Bognár Anikó. Az igazgatóhelyettes a Népszabadságban elmondta: „A magyar és az angol nyelvű vizsga nem ugyanazt a felkészülést igényli, az egyes szakkifejezéseket például biztosabban tudják a diákok azon a nyelven, amelyen éveken át tanulták.” Éppen ezért szakmailag átgondolatlannak és pedagógiailag elhibázott lépésnek tartja a megvonást Bognár Anikó, aki szerint a plusz költségeket sem a szülők, sem az egyéb elvonásoktól terhelt önkormányzatok nem fogják tudni kifizetni.
Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke a Népszabadságnak elmondta: az állam legföljebb a következő tanévben induló évfolyamok esetében vezethetne be egy ilyen változást, ha pedig mégis megteszi azt, a szülők sikerrel perelhetnek. Az önkormányzatok ráadásul nem is kérhetnek pénzt oktatásra a szülőktől – mondta el. A tervezési szakaszban lévő változtatásokkal kapcsolatban az oktatási tárca a Népszabadságnak elmondta: költségvetési kérdésekben csak a tervezet elkészülte után tud nyilatkozni.
(Forrás: Népszabadság)

(www.edupress.hu)