Pedagógusnap Pedagógusnapi, versek-köszöntők és idézetekA pedagógusnap minden évben június első vasárnapjára esik. Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját padagógusnapnak nyilvánította.

Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb pedagógusainak. 1993 óta a tanárok, oktatók kitüntetése január 22-én, a magyar kultúra napján történik.

A pedagógusnap igazi globális ünnep, annak ellenére, hogy országonként eltérő időpontokban ünneplik meg. Törökországban például november 24-én, az Egyesült Államokban május első teljes hetének vasárnapján, Kínában szeptember 10-én.

A pedagógusnap kiválasztása általában egy jelentősebb, az oktatás terültén kiemelkedő személy munkásságának állít emléket. Akad olyan ország, ahol a pedagógusok köszöntése egyben munkaszüneti nap is. Tajvanban szeptember 28-án tartják az ünnepet, amely egyben Konfucius születésnapja is.

A Földön minden ember sokat köszönhet a pedagógusainak. Akinek szerencséje van, az élete, tanulmányai során legalább egyszer találkozik egy olyan pedagógussal, aki valamit megmozdít benne, aki olyat mutat tettével, cselekedetével, tudásával, hogy az akár a diák egész életét meghatározza.

 

Tiszteletünket kifejezve a pedagógusok előtt álljon itt néhány nemes gondolat:

 

„A pedagógus munkaeszköze:

saját személyisége!”

 

„A múlt tisztelete az a vallás,

mely az új nemzedék köteléke.

Ne veszítsünk semmit a múltból,

mert csak is a múlttal alkothatjuk a jövendőt!”

(Anatole France)

 

„Osztani magad, hogy így sokasodjál,

Kicsikhez hajolni, hogy magasodjál,

Hallgatni Őket, hogy tudd a világot,

Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz!”

(Váci Mihály)

 

„Azokért élünk, akiket szeretünk,

azokért, akik igaznak tartanak,

a jövőnek élünk, a szépért, s jóért,

amit tehetünk!”

(Széchenyi István)

 

,,A gyermekek úgy éreznek,

ítélnek és cselekednek,

miként azt azoknál látják,

akiket szeretnek és becsülnek!”

(Dr. Wlassics Gyula)

 

„Vezesd őket, utat ne tévessz,

S magadhoz mindig hű maradj,

Mert élen állsz, és messze látszol,

Sose feledd: példa vagy!”

 

Versek pedagógusnapra