Telt ház előtt, neves személyiségek jelenlétében adták át az Imagine Cup 2010 verseny győzteseinek – az elismerés mellett – komoly pénzjutalommal is járó díjakat.

Michelle Obama, az Egyesült Államok elnökének felesége videóbeszédében köszöntötte a fiatalokat és fejezte ki örömét, hogy a 2011-es Imagine Cup házigazdájának szerepét New York veheti át..

A kiállítás folytatódott

Még az utolsó nap délelőttjén sem pihenhettek igazán a diákok, mert az Operában is be kellett rendezniük kiállítási standjaikat, hogy az érdeklődő sajtó, a neves közéleti személyek, és diáktársaik rendelkezésére álljanak.

Mivel a végeredményt a versenyző csapatok nem ismerhették, ezért igen nagy izgalom és találgatás eőzte meg a díjátadót, amely látványos lengyel polkával kezdődött.

 

IT challange – oszlopemberek a reflektorfény mögött

Mindenki felállította a maga sorrendjét és izgalommal várta az eredményhirdetést, amely a kevésbé reflektorfényben lévő kategóriák kihirdetésével kezdődött.

Ilyen volt például az IT challenge (IT kihívás) szekció, amely – mondhatjuk úgy – hogy a rendszergazdák versenye volt. A kihívás pedig, hogy 24 óra alatt kell üzembe helyezniük egy teljesen üres gépen a Miicrosoft számos szolgáltatását (szerver, kliensek, levelezés, internet,  biztosnsági beállítások…) mindent, ami a háttérben ahhoz kell, hogy az átlag számítógép felhasználó hibamentesen és bosszankodás nélkül dolgozhasson.

Az idén a fődíjat a 20 éves WeiQiu Wen, kínai egyetemista nyerte, aki először indult a kupán, és elmondta, hogy az egyetemen, ahol tanul, sokan nekifutnak az Imagine Cupnak, bár nem IT szakembernek tanulnak.

Nagyon örült a díjnak (csak Kínából ezer induló közül jutott a döntőbe), és – mint mondta – a versenyen jövőre ismét indulni fog.

 

Digital Media – Mutasd meg a világnak

A Digitális Média szekció szintén egy speciális kategóriája volt a versenynek, ahol a csapatoknak a vilgdöntő ideje alatt kellett egy nem több, mint 3 perces filmet készíteniük az alapcélokhoz fűződő valamilyen témában.

A győztesként kihirdetett két tagú taiwani lánycsapat (Mirror Vita) tagjainak 30 óra állt rendelkezésére arra, hogy anyagot gyűjtsön, és azt olyan digitális üzenetté állítsa össze, amellyel az emberek figyelmét fel tudják hívni a mindenkit érintő problémákra.

 

Game Design – Újfajta játékfelfogás, újfajta megjelenés

Nem volt nehéz megjósolni, hogy a játékprogram fejlesztői kategóriában a fülöp-szigeteki csapat (By Implication) viszi el a pálmát, mert programjuk formabontó megjelenése és a versenykiírás szelleméhez való teljes igazodása első látásra is kiemelte projektjüket a többi, egyébként jó megoldás közül.

Olyan játékot hoztak létre amely során a játékosok szembesülhetnek az összes, az ENSZ által is megfogalmazott globális alapproblémával, de megismerhetik a segítségnyújtáshoz vezető utakat is, így azokat a civil vagy kormányzati szervezeteket, akik erőfeszítésihez saját munkájukat is hozzátehetik.

Embedded Development – Célszoftver céleszközhöz

A győzteseknek járó hatalmas derékövet, a pénzjutalmat és a legtöbb gratulációt a taiwani SmartME fiúk kapták intelligens fogyasztásmérő megoldásukért, amely egyetlen egyszerű kis eszköz, és egy ügyes szoftver segítségével alkalmas a villamosenergia fogyasztás tételes feltérképezésére.

Második helyezett lett az orosz Robotdadus, harmadik pedig a franciák idős emberek környezetébe tervezett okos szőnyege, amely nem csak azt képes érzékelni, ha valaki elesik rajta, de – szükség esetén – segítséget is tud hívni.

 

Software Design – A legtöbb versengő, legnehezebb választás

Az Imagine Cup alapját adó szoftverfejlesztési kategóriában indult a legtöbb csapat, így nem csoda hogy az utolsó fordulóra megmaradt 6 projekt olyan jó volt, hogy közülük nem volt egyszerű választani.

A zsűri végül a thailandi diákok sok millió hallássérült ember számára segítséget jelentő, avatar jelbeszéd szinkrontolmácsát hozta ki győztesként, második helyet adva a szerbek kiváló találmányának, amely a mozgásukban és verbális kommunikációjukban korlátozottaknak jelent reményt a külvilággal való kapcsolattartáshoz.

A harmadik helyet az az új-zélandi csapat kapta, akik egy egyszerű és olcsó módszerrel értékes oktatási tartalmakkal tudják feltölteni a harmadik országbeli, egyre növekvő számú kis, tanulói laptopokat, olyan helyeken, ahol nem létezik internetes kommunikáció.

 

Jelentős pénzjutalmak,ingyenes BizSpark hozzáférés, és ajándék Windows Phone 7

A Microsoft jelentős, összesen mintegy 25 millió forintnak megfelelő dollárral jutalmazta a győztes csapatokat: kategóriától függően 25,000 és 5,000 dollárt (kb. 1 és 6 millió forint között) vihetnek haza a fiatalok, amit tetszésük szerint használhatnak fel.

A beágyazott szoftverek kategóriában nyertes thailandi diák például ebből a pénzből szeretne visszaadni legalább valamennyit nagybátyjának, amivel ő eddig a projektjük megvalósulását segítette. Vannak olyan csapatok, akik a pénzt az ötletük továbbfejlesztésére fogják használni, hogy abból valódi piaci termék lehessen.

 

Microsoft BizSpark – Projektből üzlet

Mások saját cégalakítást terveznek, hogy projektjükből nonprofit vagy profitorientált üzlet legyen.

A Microsoft BizSpark kezdeményezése lehetőséget ad a programban résztveőknek, hogy ingyenesen használhassák a cég fejlesztői/üzleti szoftvereit, és folyamatos üzleti tanácsadásban részesüljenek annak érdekében, hogy vállalkozásukat sikeresen elindíthassák, és fejleszthessék, minimális tőkeigény mellett.

Jelenleg világszerte mintegy 30,000 BizSpark projekt fut, amihez most az összes, a világdöntőig eljutott Imagine Cup versenyző is csatlakozhat.

 

Windows Phone 7 ajándékba

A szuper ellátást, a rendkívül jól szervezett és gazdag programokat sok-sok tapssal köszönték meg az Imagine Cup résztvevői, a legnagyobb tapsvihar azonban mégis csak Jon Perera bejelentését követte, aki azzal a hírrel lepte meg a diákokat, hogy a Microsoft minden egyes, a világdöntőig eljutott résztvevőnek egy Windows Phone 7-et ad ajándékba.

 

Obama asszony személyes köszöntője – New Yorkba utazik az Imagine Cup zászló

A díjak átadása után népviseletbe öltözött menyecske hozta fel az Imagine Cup vándorzászlaját a színpadra, amit a lengyel miniszterelnök helyettes, gazdasági miniszter adott át a New Yorkból ideutazó delegációnak.

Csattanós befejezést adott a gálának Michelle Obama, a Fehér Ház first ladyjének személyes videóüzenete, amellyel az Imagine Cup fiataljait köszöntötte.

Valódi érzelmekkel teli, több perces beszédében letette a hitét a fiatalság mellett arra buzdítva őket, hogy ne álljanak meg álmaik megvalósításában. Örömét fejezte ki, hogy a maga nemében a világon egyedülálló rendezvény következő házigazdája az Egyesült Államok, New York városa lesz.

 

Buli hajnalig – viszlát 2011-ben

Az élőben, az internetes is közvetített Imagine Cup gála után a győzteseknek előszőr ki kellett állniuk a helyi és nemzetközi sajtó képviselőinek rohamát, de utána mind a 400 fiatal hajnalig tartó bulival ünnepelte a nem mindennapi Imagine Cup hetet.