7mérföldes: digitális országjárásDigitális-térképes örökségtár indult nemzeti értékeink feltárására és bemutatására. A 7mérföldes Magyarország program célja, hogy szórakoztató formában, de akár iskolai tanórákon is felhasználható módon gyűjtsön és nyújtson információkat a magyarság történelmi, természeti és kulturális értékeiről.

 

A 7mérföldes Magyarország az első lépésben Magyarország 328 városának mintegy kétezer kulturális és természeti kincsét tartalmazza, három kategória szerint csoportosítva, úgymint Ember alkotta, Helyi erő alkotta s Természet alkotta értékek, melyek öt különféle módban alkalmasak térképes és szóalkotó játékokra is.  A középtávú tervek szerint a tartalom további települések kincseivel bővül országhatárokon belül és kívül. A végső cél, hogy lehetővé tegye a Kárpát-medence egészének páratlanul gazdag kulturális és természeti értékeinek feltárását, megismerését. A 7mérföldes program nem titkolt célja ugyanakkor, hogy az iskolai rendszerű oktatásban is alkalmazható legyen.

 

Játék

A 7mérföldes Magyarország új, közösségi játékélményt teremt a földrajz és történelemtanulásban, a nemzeti értékek felfedezésében, megismerésében. A portál és alkalmazás fejlesztői a 2011-ben Európai Kiválóságok Platina Díjával kitüntetett Tengernyi Kaland című oktató-játék fejlesztői, az Egyszervolt.hu munkatársai. A digitális-térképes örökségjáték az egyszervolt.hu Világjáró játékának alapkoncepcióját felhasználva készült, s ötféle játékmódot kínál. A regisztráló felhasználók a saját igényeik szerint, szabadon állíthatnak össze feladatsorokat is – melyek akár még tanórai dolgozatként is megállják a helyüket.

A 7mérföldes oldalon található információk természetesen a játékmódoktól függetlenül, szabadon is böngészhetők, ám itt is megjelenik az oktatási cél: az egyszerű szabadszavas keresésen túl lehetőség van különböző szempontokat kombinálva állítani össze a keresés tartalmát.

 

Töltsd fel magad!

A 7mérföldes Magyarország alkotóinak szándéka, hogy aktív kutatásra, országjárásra ösztönözzön, s ebben külön számít a diákokra és iskoláikra, hogy az általuk felkutatott érdekességek feltöltésével aktív részesei legyenek az adatbázis építésében. Éppen ezért a regisztrált felhasználóknak a játéklehetőségeken túl arra is lehetőségük nyílik, hogy saját maguk is feltölthessenek helyi értékeket, érdekességeket, hogy megmutathassák mindazt, amire joggal lehetünk büszkék Európa közepén.