A következő 7 évben új, a Horizont 2020 nevet viselő uniós pályázati program biztosítja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló K+F+I projektek forrásait. Az összességében 70,2 milliárd eurós támogatásból kutatóintézetek, egyetemek, innovatív magánvállalkozások, kis- és középvállalkozások, valamint kutatásfejlesztést végző ipari vállalatok részesülhetnek.

Az idén decemberben záruló ciklushoz képest összetettebb pályázati rendszerről, az abban rejlő lehetőségekről a kutatásfejlesztés területén 20 éves tapasztalattal rendelkező Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. november 14-én több modulból álló képzést indít.

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék az EU Horizont 2020 programjának pályázati lehetőségeit, valamint naprakész ismereteket szerezzenek a pályázati menetrendről és témákról, a pályázatírás módjáról, a sikeres pályázathoz szükséges készségekről. A képzés 5 különálló, tematikus modulból áll, annak keretében az átalakuló pályázati rendszerrel kapcsolatos – a piaci szereplők számára sok szempontból nélkülözhetetlen – ismeretekről és a pályázati lehetőségekről tájékoztatják a kurzus résztvevőit az intézmény tapasztalt, a K+F+I nemzetközi színterén is otthonosan mozgó szakemberei.

A nonprofit alapon működő, négy tudományos intézetből – Biotechnológiai, Logisztikai és Gyártástechnikai, Anyagtudományi és Technológiai, valamint Infokommunikációs Technológiai – és egy Külkapcsolati Igazgatóságból álló állami intézmény magára vállalta a pályázathoz kapcsolódó ismeretek terjesztését. Rengeteg sikeres pályázattal a háta mögött, a rendelkezésre álló tudást felhasználva szerveznek a sikeres pályázást támogató képzést, annak érdekében, hogy támogassák a piaci szereplőket, ezáltal az innováció és gazdaság fellendülését. A szervezet brüsszeli irodáján keresztül közvetlenül kap információkat az Európai Unió K+F+I területét érintő fejleményeiről.

„Az új programmal kapcsolatos tájékozottság minden olyan vállalat és intézmény számára létkérdés, amelyek 2014 és 2020 között bármilyen uniós forrásra pályázni szeretnének a K+F+I szektorban, az alapkutatástól egészen a termékfejlesztésig” – mondta dr. Szmolenszky Ágnes, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. külkapcsolati igazgatója. „Akik komolyan foglalkoznak kutatás-fejlesztéssel, azoknak európai szinten, Európában kell gondolkodniuk, ezért elengedhetetlen, hogy naprakész ismeretekkel rendelkezzenek az aktuális programrendszerről, annak szabályairól, prioritásairól” – majd azt is hozzátette dr. Szmolenszky Ágnes: „Tapasztalat és rálátás nélkül nagyon kevés esély van a sikerre. Egyre keményebbek a feltételek, felértékelődik a konzorciális együttműködések jelentősége. A kapcsolati háló, az elérhető kompetenciák és az azokkal rendelkező potenciális partnerek ismeretének hiánya is komoly hátrányt jelenthet.”

A képzés során először egy általános tájékoztatót kapnak a résztvevők az új programról, majd bepillantást nyernek a Horizont 2020 alappilléreibe, aztán az egyes intézetek és vállalkozások specializált lehetőségeit mutatják be az oktatók, végül pedig konkrét pályázati példákon keresztül gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a képzés résztvevői.

Az Európai Unió ebben az időszakban kiemelten fog foglalkozni a kis- és középvállalkozások támogatásával, ezért bármilyen méretű cégnek érdekes lehet a képzés. Egy 2 fős mikrovállalkozás is ugyanúgy hozzájuthat pályázati forrásokhoz, mint egy kétszáz főt foglalkoztató középvállalkozás. Ugyanakkor pénzügyi szakemberek, kutatók, kutatóintézetek, pályázati irodák, pályázatírásért felelős munkatársak, felsőoktatási intézmények munkatársai is profitálhatnak a képzésen elsajátított ismeretekből.

{module Forrás: edupress}