Európa egyik legrégibb felsőoktatási intézményében 160 éve kezdődött el a magyar nyelv oktatása – ebből az alkalomból kétnapos tudományos konferencia kezdődött kedden Prágában.

Ferenc József osztrák császár és magyar király 1853. november 26-án kelt rendeletével jóváhagyta „a prágai egyetemen egy magyar nyelvtanítási tanszék felállítását”. A bécsi egyetem után így a prágai lett a második olyan egyetem, ahol a történelmi Magyarország határain kívül oktatni kezdték a magyar nyelvet.

Pető Tibor, Magyarország prágai nagykövete a rendezvényt megnyitó beszédében méltatta a történelmi esemény jelentőségét. Rámutatott arra, hogy Budapesten is azokban az években alakult ki a szláv nyelvek oktatása. Okos politikának minősítette az arra való igyekezetet, hogy az egykori birodalom népei megtanulhassák egymás nyelvét. „A magyar nyelv oktatása a prágai egyetemen is arra szolgált, hogy jobban megismerjük egymást. Egymás jobb megismerése ma is közös feladat” – hangsúlyozta a diplomata.

Marek Junek, a Károly Egyetem bölcsészkara közép-európai tanulmányok tanszékének vezetője elmondta, hogy a kétnapos tudományos konferencia előadói három témát járnak körül: a cseh hungarológia mai helyzetét, a cseh-magyar egyetemi kapcsolatokat a hungarológiában és a cseh-magyar kapcsolatokat általában.

A tanszékvezető megjegyezte: Csehországban ma a Károly Egyetem az egyedüli felsőoktatási intézmény, amelyen létezik hungarológia szak. Korábban volt hungarológia a brünni egyetemen is, de az a kilencvenes évek közepén megszűnt.

Gál Jenő, a Károly Egyetem tanára az MTI tudósítójának érdeklődésére elmondta: a hungarológia ma a közép-európai tanulmányok tanszékének részét képezi, így nehéz pontosan megmondani hány hallgatója is van, hiszen a tanszék minden diákja tanulmányai során bizonyos mértékben kapcsolatba kerül a magyar nyelvvel, történelemmel. A hungarológiát, a magyar nyelvet és irodalmat mint fő tantárgyat évente mintegy 8-10 diák tanulja, nagyjából ugyanennyien vannak, akiknél ez a második szak.

A neves csehországi, magyarországi és szlovákiai szakembereknek a kétnapos konferencián elhangzó előadásait, erre az alkalomra írt tanulmányait a Károly Egyetem jövőre könyv formájában is meg akarja jelentetni.

A Károly Egyetem bölcsészkarának főépületében kedden egy kiállítás is megnyílt, amelyen főleg fényképek segítségével mutatják be a prágai, csehországi hungarológia múltját és jelenét. A kiállítás költségeinek egy részét a magyar Külügyminisztérium biztosítja.

{module Forrás: edupress|none}