Három-három milliárd forintot különített el a kormány a jövő évi költségvetés tervezetében tornaterem és tanuszoda építésére – közölte Doncsev András. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a köznevelés rendszerében megvalósuló mindennapos testnevelés infrastrukturális feltételeinek biztosítására.

A kormány célja, hogy kötelező iskolai úszásoktatás feltételei biztosítottak legyenek és belátható időn belül minden járásban legyen egy uszoda. Jelenleg harminc olyan járás van, amelyben nincs ilyen megfelelő létesítmény.Kiemelte: a köznevelési szakterület meghatározott szempontok alapján rangsorolta e járásokat, és az így kialakult lista lehet majd az alapja annak a döntésnek, amely meghatározza, hogy a fent forrás terhére mely járásokban épüljön fel egy-egy tanuszoda a közeljövőben.

Szintén rangsorolták azon nevelési-oktatási intézményeket, melyek nem rendelkeznek a jogszabályban meghatározott szabványoknak megfelelő tornateremmel Az így elkészült lista szintén a döntést megalapozó dokumentum – jelezte.

Doncsev András kitért még arra, hogy a következő 2014-20-as programozási időszakban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program részeként szándékaik szerint lehetőség lesz a mindennapi testnevelés feltételeinek megteremtését célzó beruházásokra, tornaterem felújításokra pályázni. Az időszak támogatási programja jelenleg meg tervezés alatt áll, így ezzel kapcsolatosan is korai volna egyértelmű információval szolgálni – jelezte.

{module Forrás: edupress|none}