A passzív státuszú hallgatók munkavégzésének elősegítéséért kért jogszabály módosítást a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások miniszterétől, valamint felülvizsgálatot a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) elnökétől Székely László. Az ombudsman szerint bizonytalanságot, jogalkalmazási problémákat okoz és a jogbiztonság sérelmének gyanúját veti fel az a szabályozás, amely a tanulmányaikat ideiglenesen szüneteltető hallgatóknak nem teszi lehetővé, hogy az iskolaszövetkezet közreműködésével vállaljanak munkát.

Az alapvető jogok biztosa Méltó kezdet – a fiatalok munkavállalási lehetőségei című vizsgálatsorozatában áttekintette a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók munkavégzésének szabályozását és gyakorlatát is.

 

A vizsgálat közben az iskolaszövetkezetek érdekképviseleti szervétől panasz érkezett, amelyben kifogásolta, hogy a NAV külön igazolást kér a hallgatói jogviszony fennállásának bizonyítására, miközben arra önmagában a diákigazolvány is megfelelne. A megoldást egy időközben született kormányrendelet hozta meg, amely szerint a NAV-nak el kell fogadnia a diákigazolványt. Továbbra is maradt azonban az az ellenőrzési gyakorlat, amely a munkavállalást nem teszi lehetővé az iskolaszövetkezeten keresztül azoknak a hallgatói jogviszonyban álló diákoknak, akik valamilyen okból – személyes, anyagi vagy a felsőoktatással összefüggő körülményeik miatt – meghatározott időre szüneteltetik tanulmányaikat.

 

Ezen felül a NAV szerint az iskolaszövetkezet adó- és járulékkedvezményei csak a tanulmányait folytató diáknak járnak. Az alapjogi biztos ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy a felsőoktatási törvény értelmében a tanulmányok ideiglenes szüneteltetése nem jár az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság, az utazási és más kedvezmények automatikus megvonásával. A NAV korlátozó jogalkalmazói gyakorlata több szempontból is ellentétesen hat, mint a fiatalok foglalkoztatását elősegítő állami intézkedések – figyelmeztetett az ombudsman.

 

A munkáltatók többnyire csak akkor alkalmaznak gyakorlat, szakképzettség nélküli fiatalokat, ha azt az állam kedvezményekkel ösztönzi. A passzív státusú hallgató így jóval nehezebben talál munkát, mert nem veheti igénybe sem a járulékkedvezményeket, sem az iskolaszövetkezet kiterjedt kapcsolatrendszerét, szolgáltatásait, garanciáit.

{module Forrás: edupress|none}