Az elmúlt három évben 40 ezer magyar általános iskolás tudta meglátogatni határon túli magyar diáktársait, a kormány azonban el akarja érni, hogy a következő időszakban egy év alatt tehessék ezt meg ugyanennyien. Erre másfél milliárd forint van a költségvetésben – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 13-án Budapesten.

Balog Zoltán a 35 kárpátaljai diákot fogadó Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban tartott köszöntőjében rámutatott: ma már majdnem minden második 7. vagy 8. osztályos fiatal eljutott határon túli magyar közösséghez úgy, hogy ennek anyagi vonzatát a magyar állam állta, mert a kormány fontosnak tartja, hogy a tanulóknak ne kelljen semmiféle önrészt fizetniük ehhez.

Közölte: az iskolák pályázhatnak hetedikeseknek tartandó, határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányi kirándulásokra. Egy másik kategóriában magyarországi közoktatási intézmények diákjai pályázhatnak szakmai és kulturális programok szervezésére a kiválasztott célországban. Egy-egy pályázat keretében 35 ezer forintot kapnak a diákok – jegyezte meg.

Kitért arra: szeretnék elérni, hogy ne lehessen az általános iskola 8 osztályát elvégezni úgy, hogy ne jusson el magyarországi diák a határon túli fiatalokhoz legalább egyszer, illetve ők ne jussanak el hozzánk, de ebben még van tennivalója a kormánynak.

A miniszter úgy fogalmazott, szeretnék megadni minden magyarországi diáknak azt a felismerést, hogy megállapítsák: a határon túli területeken is sokan beszélnek magyarul. Ez azonban nem iskolai program, hanem küldetés.

Mint mondta, sajátos az a helyzet, hogy a határ mindkét oldalán magyarok laknak, ezért nemcsak a bilaterális kapcsolatokat, hanem a magyar-magyar kapcsolatrendszert is ápolni kell.

Szólt arról is, hogy a távolság sokszor „nemcsak kilométerben, hanem megértésben, közigazgatásban és kultúrában is mérhető”, ezért „a nemzet határok feletti újraegyesítéséért minden nap meg kell küzdeni”, nem elég azt belefoglalni az alaptörvénybe.

Balog Zoltán leszögezte: számon kell tartanunk egymást, és ami közös, azt kell erősítenünk, a határok megnyitása pedig önmagában még kevés, hogy „eltaláljunk egymáshoz”. Hangsúlyozta a Trianon okozta történelmi trauma gyógyításának fontosságát, amit a következő nemzedékekben is el kell végezni, miközben „élvezni kell és örömet kell találnunk abban, hogy összetartozunk”.

Utalt arra, szeretnék elérni, hogy a társadalom minden szegmensében felébredjen és megerősödjön az összetartozás érzése. Elmondta, ma az ukrajnai helyzet miatt Kárpátaljára nem lehetséges a viszontlátogatás, de a kormány mindent megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyarság biztonságban legyen, és készen áll arra, hogy segítsen. Balog Zoltán egyúttal reményét fejezte ki, hogy az együttműködés újraindul a helyzet rendeződésével.

{module Forrás: edupress|none}