Több mit 13 ezren jelentkeztek 10 nap alatt a kormány Diplomamentő programjára. Az angol és a német nyelv a legnépszerűbb, a kurzusokat a tervek szerint 2015 decembere után meghosszabbítják – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában március 24-én.

A legtöbben Budapestről, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jelentkeztek a nyelvtanfolyamokra – mondta el a Kossuth Rádió Krónika című műsorának Czomba Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette: a legnépszerűbb angol, francia és német nyelvtanfolyamok mellett sokan érdeklődtek az olasz, a spanyol és az orosz tanfolyamok iránt. Czomba Sándor kiemelte: összesen 73 településen szeretnének 120, 180 vagy 200 órás nyelvtanfolyamot tartani. „Bruttó 300 ezer forint, amit maximálisan egy ember képzésére fordítunk: ez tartalmazza a tanfolyami díj teljes költségét, a taneszközöket, illetve regisztrált álláskeresők esetében az első nyelvvizsga díját is” – mondta az államtitkár. Egy résztvevőnek három vizsgára van lehetősége, ám ha ezek közül egy sem sikerül, akkor a tanfolyami költség 50 százalékát kell visszafizetnie – tette hozzá.

A nyelvvizsgákra az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján lehet jelentkezni április 4-éig, sikeres vizsgát pedig 2015. december 31-éig kell tennie a résztvevőknek.

{module Forrás: edupress}