Központi kérdésnek tartja a jövőben is a tanítást, az oktatást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a Microsoft kutatóintézetében szerzett tapasztalatait is kamatoztatni szeretné az MTA élén.

Lovász László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az elméleti, tudományos és a gyakorlati világ kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott: nemcsak a tudósokon, hanem a gazdasági, ipari környezeten is múlik, hogy a tudomány eredményeit miként lehet a társadalom számára hasznosítani. A tudományok egyre több területen válnak a termelés motorjává – jegyezte meg.
Hallgassa meg!

Az MTA elnöke fontos szerepet szán az akadémiának abban, hogy a tudomány eredményeit, módszereit, szemléletét minél szélesebb körben ismertessék meg a társadalommal. Példaként említette, hogy jövőre az UNESCO által a „Fény évének” nevezett programsorozat keretében a fény különböző aspektusait mutatják be a fizikát, a növénytermesztést és a művészetet érintően is.
Lovász László szólt arról is, hogy „nemzetközi kooperációban folyik a tudomány”, ezért anyagi erőfeszítésekre éppúgy szükség van, mint a képzés erősítésére annak érdekében, hogy az együttműködést Magyarország is biztosítani tudja.

Mint mondta, folytatni szeretné a Lendület pályázatot, amelynek kiterjesztésén is gondolkodnak. Terv az is, hogy kiemelkedő idősebb kutatókat csábítsanak Magyarországra, akik vendégprofesszorként adnák tovább tudásokat, illetve ismertetnének meg új módszereket.

 

Forrás:edupress.hu