A felhő alapú levelezést és az Office 365 szolgáltatásait minden debreceni egyetemista ingyenesen veheti igénybe a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának köszönhetően.

Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország Oktatási Üzletágvezetője egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta: a Microsoft álláspontja szerint a magyar gazdaság versenyképessége a fiatalok versenyképességén múlik – ezért is törekednek arra, hogy javítsák ezt az oktatási intézmények számára ingyenesen hozzáférhetővé tett szolgáltatásaikkal.

Harmincezer diáknak biztosít a Microsoft legmodernebb, felhő alapú technológiájára alapozva e-mail szolgáltatást, belső intézményi címet 50 gigabájtos tárhellyel és 1 terabyte-os személyes tárhelyet a Debreceni Egyetemen. A rendszer bevezetését és üzemeltetését a Microsoft innovatív technológiáinak köszönhetően a nagy hagyományokkal rendelkező egyetem lényegi beruházás nélkül tudta megvalósítani, mert az annak az 52 milliárd forint értékű támogatásnak a része, amelyről 2012-ben állapodott meg Magyarország kormánya és a Microsoft Magyarország.

A cég és a Debreceni Egyetem együttműködésében nemcsak a belső levelezés valósul meg, hanem a egyetem automatikusan hozzáfér az Office 365 számos egyéb szolgáltatásához, mint például az oktatás során kiválóan használható elektronikus dokumentum-megosztó, videókonferencia és online közös munka lehetőségéhez, és 50 gigabájtos tárhelyet. Az elektronikus dokumentum-megosztó, egy nagyszerű eszköz az oktatás támogatására: a dokumentumokat a tanárok és diákok egyaránt szerkeszthetik és megoszthatják egymás között. A videókonferencia pedig fontos segítség lehet a nemzetközi projektek lebonyolításában, és így a Debrenceni Egyetem megerősítheti nemzetközi jelenlétét is.

A világszinten is a legmodernebbek közé tartozó szolgáltatást a Debreceni Egyetem meglévő hallgatói már használhatják, az idén felvettek pedig a beiratkozáskor kapnak olyan egyedi e-mail címet, amelynek a vége az oktatási intézményre utal, ily módon is erősítve az egyetemi közösséghez tartozást.

 

Forrás:edupress.hu