Az emberi erőforrások minisztere kezdeményezi, hogy számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett

programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el. Balog Zoltán erről a Felsőoktatási Kerekasztal ülése előtt beszélt, melyet a 2014-es kormányalakítást követően első alkalommal hívott össze szeptember 9-én.

Az ülésen a korábbiakkal megegyező módon a Kormány, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselői vettek részt.

Balog Zoltán az ülést megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az új Kormány fennállását követően először összehívott Felsőoktatási Kerekasztal vezetésével dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt bízza meg. A Felsőoktatási Kerekasztal munkatervének célja, hogy a korábbi stratégiai anyagokra építve elkészüljön a felsőoktatás átalakítási terve. Ennek egyik legfontosabb része, hogy legyenek olyan szabályok, melyek képesek megakadályozni a fonyódligeti gólyatáborban történt hasonló eseteket – tette hozzá. Ez az eset felveti azt a kérdést, hogy jól van-e szabályozva az a rendszer, ami a hallgatók és az őket képviselő szervezetek jogait és kötelezettségeit rögzíti – hangsúlyozta. A Hallgatói Önkormányzatok azt vállalták a kerekasztal megalakulásakor, hogy a hallgatói felelősségvállalás elnevezésű munkacsoport keretében elkészítik azt a javaslatot, amely világosan szabályozza a hallgatók és az őket képviselő szervezetek jogait és kötelezettségeit – emlékeztetett Balog Zoltán.

A tárca vezetője felkérte az igazságügyi minisztert, hogy fontolja meg a Btk. büntetőjogi szabályok körében a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények újraszabályozását. Balog Zoltán szerint világossá kell tenni, hogy ha valaki oktatási intézményben, vagy az oktatási intézmény által szervezett programok alkalmával követ el nemi erkölcs elleni bűncselekményt, az minősített tételnek számítson.

Az alapeset egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg a minősített eset kettőtől nyolc évig terjedővel – jelezte Balog Zoltán a Felsőoktatási Kerekasztal ülése előtt. A sajtótájékoztatón megjegyezte: senki nem akar általánosítani, de a nyilvánosságra került gólyatábori esetek felvetik azt a kérdést, hogy jól van-e szabályozva az egész rendszer.

Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára kiemelte: a mai megbeszélésen meghatározzák a Felsőoktatási Kerekasztal ütemtervét a következő négy hónapra és egyeztetnek arról, hogy a résztvevők miben tudnak hozzájárulni a felsőoktatási stratégia eredményes kidolgozásához. A cél, hogy a Kormány decemberben tárgyalhasson a felsőoktatási stratégiáról – tette hozzá az államtitkár.

A Felsőoktatási Kerekasztal ülésen az államtitkár ismertette a felsőoktatási stratégiaalkotás folyamatát, annak aktuális állapotát, majd a Kerekasztal ügyrendjére és éves munkatervre tett javaslatot, melyet a résztvevők elfogadtak.

 

Forrás:edupress.hu