Állítsuk meg az iskolai erőszak körforgását!

Meghívó

SZAKMAI BESZÉLGETÉSRE és ELŐADÁSRA

Az ÉLET KATEDRÁLIS karöltve a Felelős Szülők Iskolájával,meghívja Önt egy rendhagyó előadással egybekötött szakmai beszélgetésre,melynek középpontjába az iskolai erőszak, a kiközösítés, és ennek lélektani hatásai állnak. 2014. október 9-én, csütörtökön, 14 órától

Tapolyai Emőke, pszichológus, executive coach előadásán vehetnek részt a meghívottak, melyet szakmai eszmecsere követ.

helyszín: Bp., V. kerület Falk Miksa u 1. I.em. rendezvényterem

Kik az érintettek?

Pedagógusok, tanítók, szülők…. mi, mindazok, akik úgy érzik, hogy kötelességük nem figyelmen kívül hagyni a testi és/vagy lelki terrort. A családokban, az osztály- és baráti közösségekben meg kell találnunk az erkölcsi, etikai és EMBERI egyensúlyt. Ez nem és nemcsak az oktatás feladata, hanem mindannyiunké. Mit tehetünk? Kétórás, beszélgetéssel egybekötött előadást szeretnénk tartani, ahol választ kapunk erre a kérdésre, sőt irányt is mutatunk, megoldásokat vázolunk fel, amelyeket a közeljövőben akár együttes erővel is megvalósíthatunk.

Ajándék útravaló:

A résztvevők a Harmat Könyvkiadó jóvoltából a szeptember végén megjelent Coloroso, Barbara: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak című könyvét vihetik ajándékként magukkal.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött:

Bali Mónika

info@eletkatedralis.hu

Mobil: +36-70-67-00-212

Háttérinformáció:

„Naponta több ezer gyermek indul félelemtől reszketve iskolába – vagy tetteti betegnek magát, hogy elkerülje támadóit, akik az iskolához vezető úton, az iskolaudvaron, a folyosón vagy a mosdóban leselkednek rá. Esetleg épp a testnevelés óra előtt „lesz rosszul”, mert tudja, milyen kínok várnak rá az öltözőben…Ha meg akarjuk állítani az erőszak körforgását, nem elég pusztán a zaklatót megállítanunk és ártalmatlanná tennünk. Meg kell vizsgálnunk, miért és hogyan válik egy gyermek zaklatóvá, illetve célponttá (netán egy személyben mindkettővé), valamint miként tartja fenn ezt a körforgást az úgynevezett „szemlélők” jelenléte.”

Barbara Coloroso: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: iskolai erőszak c könyve a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg 2014. szeptemberében , a könyvről itt olvashat bővebben

„Nem kell beleavatkozni, a gyerekek majd lerendezik egymás között.” Valóban?

Új gyerek, csendes gyerek, kövér gyerek, a szemüveges, a legjobb tanuló, a legszebb…. bárki áldozattá válhat. A szülők és a pedagógusok feladata, hogy észrevegyék, ha baj van. De mi segíthet abban, hogy felismerjük: áldozat, zaklató, vagy egy szemlélő él a családunkban? És meddig terjed a szülő felelőssége? Hol a határ a túlzott engedékenység és a túlzott tekintély felállítása között?

Tapolyai Emőke pszichológus, executive coach előadása segítséget nyújt abban, hogy tisztán lássuk, a családi légkör miképp működik közre az egyes szerepek – zaklató, szemlélő, áldozat- kialakulásában. Nagy hangsúlyt fektetve az előadásban a „szemlélő” szerepkörére, és arra, hogy a „csak vicceltem” és a „ne árulkodj!” milyen mély sebeket ejthet nemcsak egy gyerek, hanem egy felnőtt lelkében is.

A szakember gyakorlati tanácsokat ad  a zaklatás megelőzésére és a zaklatás leállítására.”

Felelős Szülők Iskolája kiemelt szóvivője a nevelés-oktatás-életmód hármasának, négy éve működő iskolájukban rendszeresen szerveznek előadásokat, kérnek fel szakértőket , hogy publikáljanak az Iskola oldalán fejlesztés, pszichológia, egészségügy témában. A szervezet szeretné nyomatékosan felhívni a szülők figyelmét az online tér által hozott veszélyekre, a gyermekekkel és nevelőkkel való együttműködésre, a kommunikáció fontosságára, mely megvédheti gyermekeinket nemcsak a testi, de főként a lelki zaklatástól, megfélemlítéstől és ezek akár élethosszig tartó traumáitól. Beszélgessünk és töltsünk minőségi időt gyermekeinkkel, hogy boldog családokat, sikeres baráti közösségeket építhessünk magunk köré.

A lelkiismeret azonban arra a kérdésre keresi a választ: helyes-e? És előbb-utóbb az embernek fel kell vállalnia a helyzetet akkor is, ha az nem biztonságos, nem éri meg, és népszerűtlen – mégis ezt kell tennie, mert ez a helyes.’” (Martin Luther King Jr.)

Budapest, 2014. szeptember 22.