Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány! Hosszú évek óta ez a szlogenje a nyár kedvenc családi fesztiváljának, amelyet immár 28. alkalommal rendez meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Budai Vár területén.

A Mesterségek Ünnepe idén 5 napra nyitja ki kapuit, csalogatva mindazokat a felnőtteket és gyermekeket, akik örömmel csodálkoznak rá a népművészet csodáira.

Augusztus 16. és 20. között tehát több mint 800 kiállító gondoskodik arról, hogy a műhelybemutatókon alkalma legyen bárkinek bekukkantani a régi mesterségek titkaiba, kötetlenül elbeszélgethessen a mesterekkel, vagy akár saját maga is kipróbálhasson egy-egy rejtelmesnek tűnő mozdulatot. Idén a fémművesség a kiemelt téma, tehát kovácsok, ékszerkészítők, harangöntők, késesek, rézművesek, tojáspatkolók és ólomkatona-készítők is bemutatják különleges tudásukat. De természetesen mindenki megtalálja majd saját kedvenc mesterségét is, tehát a kosárfonás, mézeskalács-készítés, gyertyaöntés, csipkeverés, fazekasság és egyéb ősi szakmák rajongói sem távoznak majd csalódottan. A hagyományok szerint a legifjabbakat a Hunyadi udvarban színes, változatos program szórakoztatja: a népi játékok mellett lehet nemezelni, textil, filc és csuhéjátékokat készíteni, koszorút kötni, gyöngyöt fűzni, és hogy a fémművesség is képviselje magát, lesz rézdomborítás és ördöglakat készítés is. Hasonlóan izgalmas programokkal készülődik a Hagyományok Háza csapata is, de ők a legkisebbek mellett még a következő generációra is gondolnak, ugyanis a NESZ és a Hagyományok Háza közös szervezésében augusztus 18-án egy különleges konferenciára kerül sor a Mesterségek Ünnepén, „Jó gyakorlatok a néphagyományok továbbörökítésére” címmel. Részletes információt a honlapon találhatnak az érdeklődők. Az immár hagyományos „Mesélő Mesterek” program keretében pedig a hagyományőrző szakmák legkiválóbb képviselőivel lehet beszélgetni a rendezvény minden napján. A viseletben érkezőkről pedig az előző évekhez hasonlóan ajándék fotográfia készül, és a rendezvény végén a legjobb öltözékek büszke tulajdonosait nyereményekkel is díjazzák.

A magyar népművészek mellett idén Törökországból is érkeznek kézműves mesterek, így gyöngy, üveg- és borostyán ékszerkészítők, fazekasok, selyem- és gyapjúművészek mutatják be alkotásaikat. Nagy érdeklődés várja annak a cipőkészítő mesternek az érkezését is, aki hagyományőrző török cipőivel hollywoodi szuperprodukciókban (Harry Potter, Trója) is bizonyíthatott már. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel pedig több kirgiz és üzbég kézműves mester is újra tiszteletét teszi a Mesterségek Ünnepén.

Idén is képviselteti magát a népművészet ihlette divat, több ízben is látványos divatbemutatókra kerül sor az Oroszlános Udvar színpadán: Hrivnák Tünde kalocsai kollekcióját augusztus 16-án láthatják az érdeklődők, 18-án, 19-én és 20-án pedig „Akinek inge vegye magára!” A magyar hagyomány inspirálta divat – alcímmel készül bemutató, amelyen megjelennek az Igéző egyedi ruhái, az Örökség Alkotóműhely kézzel hímzett és vintage öltözékei, a Harmony Art stilizált főúri ruhái, Szaniszló Judit és Klátyik Melinda gyönyörű nemezelt kalapjai és stólái. És természetesen, ahogy azt megszokhatták a fesztivál lelkes látogatói, két színpadon is gazdag kulturális program várja az érdeklődőket.  Bemutatkoznak a Felszállott a páva! – tehetségkutató verseny díjazottjai, ízelítőt láthatunk a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója programjából is, de a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület is látványos bemutatókkal készül. A különlegesen gazdag programból csak néhány koncertet említünk: vendégünk lesz Törökországból ErdalSalikoglu, Kobzos Kis Tamással készült közös produkciójukat mutatják be, Szokolay Dongó Balázs,Balogh Kálmán és a ParnoGraszt, a Meszecsinka, a Zűrös Banda, Palya Bea, Pál István Szalonna és bandája, a Vujicsics Zenekar és mások.

Részletes program itt: http://mestersegekunnepe.hu/reszletes_program

A gasztronómia kedvelőinek a megszokott ízek (kürtőskalács, töki pompos, zalai dödölle, sült kolbász és csülök) mellett ezúttal is hazai és erdélyi sajtmesterek kedveskednek majd, akik tehén, kecske- és juhsajtjaikat hozzák magukkal. A Magyar Sajtlovagrend tagjai segítségével augusztus 18-án pedig egy sajtmustrára is sor kerül, amelynek során eldől, hogy ki lesz a Mesterségek Ünnepe legjobb sajtkészítője. A leglelkesebb látogatók idén is válthatnak ötnapos belépőjegyet, van gyermek, nyugdíjas, sőt többféle családi kedvezmény is, de kombinált jegy váltható a Magyar Nemzeti Galéria iránt is érdeklődőknek. Jegyek már elővételben kaphatók a Ticketportal honlapján.

Részletes információ:

www.mestersegekunnepe.hu

www.facebook.com/mestersegekunnepe