WestEnd City Center okt. 29. (hétfő) – nov. 26. (hétfő)
National Geographic Nemzetközi Fotópályázati kiállítás

 A National Geographic Magazin idén júniusban immár második alkalommal hirdette meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, kiállítással egybekötött fotópályázatot. A tavalyi nemzetközi fotóverseny kimagasló magyar sikerrel zárult: a háromból két kategóriában is magyar fotós vehette át Washingtonban a győztesnek járó elismerést.

A National Geographic Magazin hazai kiadása idén is kiállítással egybekötött nyílt fotópályázat kiírásával csatlakozott az eseményhez. A magyar elődöntő kategóriánkénti legjobb alkotása, összesen három fotó vesz majd részt a nemzetközi verseny washingtoni döntőjén. A tavalyi évben kimagasló eredménnyel két kategóriában is magyar alkotás nyert a nemzetközi megmérettetésen.

Az idei elődöntőben több, mint háromezer alkotás indult a "Természet és tudomány", "Utazás és kultúrák", valamit a "Társadalomábrázolás" kategóriákban. A zsűrit Korniss Péter fotográfus, Radisics Milán tavalyi magyar és nemzetközi nyertes "Természet és tudomány" kategóriában, Szigetvári Zsolt, az MTI fotóriportere, a World Press Photo középkategóriájának első helyezettje, Kalotás Zsolt természetfotós, valamint Heltai Csaba, a National Geographic Magazin művészeti vezetője alkotta. A bírálóknak ezúttal is nehéz dolga volt, hiszen rengeteg színvonalas, egyedi látásmódú fotóból kellett kiválasztani a legjobb alkotásokat.

A magyar elődöntőben a "Természet és tudomány" kategóriában Sarudi Gyula: Kacsák a ködben című munkája bizonyult a legjobbnak, mely a téli Városliget taván fürdőző madarakat ábrázolja. Az "Utazás és kultúrák" kategória legjobb fotóját Sopronyi Gyula készítette, India, Varanasi címmel, jellegzetes lenyomatát adva az indiai társadalomnak. A "Társadalomábrázolás" kategória nyertese pedig Gárdi Balázs lett, fotója (Romák, Szentpétervár) segítségével betekintést nyerhetünk a roma családok mindennapjaiba.

A zsűri által legjobbnak ítélt hatvan fotót bemutató kiállítást Schlosser Tamás, a National Geographic Magazin főszerkesztője nyitotta meg a díjak átadását követően. A kiállítás a WestEnd City Center Bevásárlóközpont folyosóin tekinthető meg.

A National Geographic magazin 2003 márciusa óta jelenik meg magyar nyelven is, az eredeti kiadással azonos formátumban és tartalommal, magyar vonatkozású cikkekkel kiegészítve. A magazin híres páratlan színvonalú fotóiról és térképeiről, az állat- és növényvilágot, felfedezéseket, történelmi, kulturális, etnográfiai és más tudományos témákat bemutató exkluzív írásairól.

Forrás: www.port.hu