Budapest, 2010. november 26. – A Humusz Szövetség és további 46 csatlakozó szervezet, társaság a hulladékmegelőzést népszerűsítő Nulla Hulladék Hét záró rendezvényére invitál mindenkit november 26-án, pénteken 16-19 óra között.

A közreműködő szervezetek a Blaha Lujza téren felállításra kerülő sátrakban várják az érdeklődőket. A program 19 órától a Corvintetőn folytatódik a Kreatív Műhelyek Estjével, filmvetítéssel és előadásokkal.
A hulladéktermelés nagyobb része az iparból származik, kisebb – ám folyamatosan növekvő részét – mi, kisemberek adjuk. Egy évben átlagosan 480 kg hulladékot termelünk fejenként. Valójában az ipar is nekünk, fogyasztóknak termel, mi vagyunk a lánc végén.
Fontos megérteni, hogy a szelektív gyűjtés segít a hulladékot eltéríteni a lerakóktól és égetőktől, és a benne rejlő anyagot újrahasznosítással visszanyerhetjük, de az újrahasznosított termékeket meg is kéne venni, különben az anyagok nem maradnak körforgásban.

Még így sem lesz azonban kevesebb a szemét, ugyanis az összes háztartási hulladéknak alig több mint 10%-át gyűjtjük külön, miközben az összes hulladékunk mennyisége folyamatosan nő. Az igazi hulladékcsökkentés az, amikor a mindennapi életünk során elérjük, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Vagyis a boltban a tényleges szükségleteinkre és nem a reklámokra hallgatunk, eleve nem veszünk agyoncsomagolt holmit, olyan árut keresünk, ami környezetbarát módon készült, ha valami elromlik megjavítjuk, ha valami feleslegessé válik, elajándékozzuk, csereberén továbbadjuk és így tovább.

A szerves anyagokat komposztáljuk és a komposztot visszajuttatjuk a természetbe. A tárgyainkat olyan sokszor, olyan sokan és olyan hosszú ideig használjuk, amennyire csak lehet. Ez az igazi hulladékmegelőzés. Nem véletlen tehát, hogy a hulladékmegelőzési hét szorosan kapcsolódik a november 26-i nemzetközi „Ne vásárolj semmit naphoz!”.

A záró rendezvény programjai:
16-19 óra között a Blaha Lujza téri standokon:

 

  • Hulladék közért – Fordított bolt
  • Nulla Hulladék kiállítás – Humusz Szövetség
  • Ismerd meg a cserebere börzét! – A ZöFi Kesztyűgyári cserebere programjáról
  • Bringakonyha kitelepült javítóműhelye
  • „Tükörben a világ” kiállítás – minitárlat a Zöld Fiataloktól
  • Kétker-Étkem – a környezetbarát ételfutár kvízjátékai
  • Adomány levest főz a NIOK – Adhat.hu
  • Kőleves projekt –
  • Találkozás Tidy man-nel és szelektív célba dobálás a www.szelektiv.hu-val
  • Hulladékos játékok – GATE Zöldklub
  • Nem szeretnél több reklámszemetet a postaládádba? – Találkozz a szorolaponline.hu-val!
  • Blaha Lujza téri fák – A Greenpeace kampányol az újrapapír használatáért.
  • Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet! Antireklám pályázat műveinek kiállítása – Szerint István Gimnázium
  • KÖSSZ Adománybolt – egy sarokra a Blahától este 7-ig nyílt napon várja az érdeklődőket

    19-21 óra között a Corvintetőn:

  • Kreatív Műhelyek Estje – a redizájn kézműves foglalkozásokban közreműködnek: Zöld Fiatalok Egyesülete, Retextil Alapítvány, Messzelátó Egyesület, Ökokreatívság blogger Ság Annamária
  • 50 kilométeres díjátadó – Messzelátó Egyesület
  • Filmvetítés: kisfilmek arról, hogy hogyan lehet egyedül és közösségben csökkenteni a hulladékunkat, kicsit zöldebben élni
  • Előadások: Mit tehetünk a hulladékcsökkentésért, ha társasházban élünk? (Humusz-Recycling, Komposztfórum Magyarország Egyesület) Mit tegyünk, ha nem szeretnénk szeméttel teli postaládát? (Szórólaponline.hu)
  • Közben italfogyasztás RePohárból a ZöldÖvezet Társulás jóvoltából

 

Forrás:szelektiv.hu