Eddig csak építészet iránti rajongása volt közismert, ám hamarosan maga is kézbe kapja a ceruzát: az utóbbi időben visszavonulását tervező filmszínész, Brad Pitt első saját épülete egy ötcsillagos hotel lehet Dubaiban.

„A színészet a szakmám, az építészet a szenvedélyem” – nyilatkozta Brad Pitt annak kapcsán, hogy közzétették: a Zabeel ingatlanfejlesztő cég megbízásából részt vesz egy ötcsillagos, nyolcszáz szobás szálloda megtervezésében Dubaiba. A munkában Pitt partnere a Los Angeles-i GRAFT építésziroda lesz. Ez a műhely, amelynek egyik tagját, Thomas Willemeitet nemrég a legtehetségesebb fiatal európai építészek közé választották, tervezte a Pitt-Jolie házaspár berlini lakását is.

A közeljövőben nyilvánossá is teszik a Pitt közreműködésével készülő terveket. A stílusra nézve valamelyes támpontot adhat, hogy Pitt hosszabb időt töltött „gyakornokként” Frank O. Gehry Los Angeles-i irodájában; az utóbbi időben pedig a fenntartható építészet foglalkoztatja. Kifejezetten ilyen, környezetbarát otthonokat épít a Make It Right projekt keretében New Orleans-ban is, több közt David Adjaye, az MVRDV és a fent említett GRAFT közreműködésével. Annyi már a dubai hotelről is kiderült, hogy „zöld” épület lesz, a beruházó Zabeel ugyanis a LEED fenntarthatósági skálán arany minősítést szeretne az épületnek.

Forrás:hg.hu