Kiírták az egyetemi kancellári pályázatokat, a jelentkezéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus 12-ig várja. Debrecenben a hírek szerint az egyetem jelenlegi gazdasági főigazgatója, Bács Zoltán is beadta pályázatát.

A Debreceni Egyetemen szeptembertől Egyesül a közgazdasági képzés, más változás is lesz azonban az intézményben, mivel szeptembertől kancellárt is kinevez a fenntartó. Az új vezető az oktatás és a kutatás kivételével minden gazdasági kérdésért felelős lesz.

„Egy kancellár dolga a gazdasági ellenjegyzés, egy rektor a közbeszerzésekhez, egyebekhez nem is nagyon ért, s eddig is a gazdasági főigazgató ellenjegyzésével tett mindent. Ezután ezt valószínűleg a kancellár ellenjegyzésével kell, hogy megtegye. Tehát ha a kancellár a gazdasági főigazgató, akkor én továbbra is Bács Zoltánnal fogok egyeztetni” – mondta el Szilvássy Zoltán debreceni rektor július elején a Köz-ügy című műsorban.

A pályázatok a héten jelentek meg. Bács Zoltán 2011 nyara óta tölti be a gazdasági főigazgatói posztot, megbízatása pedig július 31-ig tartott. Korábban intézetvezető és centrumelnök-helyettes volt, emellett a Debreceni Vagyonkezelő Zrt igazgatósági tagja.

A dehir.hu információi szerint a jelenlegi gazdasági főigazgató, Bács Zoltán beadta pályázatát, de ezt az egyetemen sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus 12-ig várja, a kancellárokat pedig várhatóan szeptember elején nevezik majd ki. A megbízatás 2017. augusztus 31-ig tart.

(Forrás: dehir.hu)

(www.edupress.hu)