A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működhet a következő tanévben is a felsődobszai Bárczay Gábor Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda – mondta az MTI-nek Tási József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal oktatási főosztályának vezetője.

Felsődobsza önkormányzata szülői panaszokra és az együttműködés hiányára hivatkozva felmondta a MET-tel 2011-ben az iskola és az óvoda működtetésére, fenntartására kötött szerződést, a kisegyház ezt nem fogadta el.

Luterán András (Fidesz-KDNP), Felsődobsza polgármestere az MTI-nek elmondta: azért mondták fel a szerződést a MET-tel, mert az eltelt időszakban szülői bejelentések és sorozatos panaszok érkeztek hozzájuk, valamint arról kaptak híreket, hogy a helyi gyermekeket másik iskolába íratják, az ott maradók pedig rosszabb felvételi eredményeket érnek el, mint elődeik.

A kormányhivatal főosztályvezetője azt mondta: a szerződés értelmében továbbra is az egyház a fenntartója az iskolának.

A település polgármestere szerint ennek ellenére továbbra is elkötelezettek az intézmény átadás-átvételében, folytatják az egyeztetéseket, és minden lehetséges jogi eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy „az intézmény megfelelő szakmai tudással és gyermekeink iránti érzett elkötelezettséggel rendelkező fenntartó kezébe kerüljön”.

Luterán András azt is elmondta: az önkormányzat kizárólag a gyermekek egészséges fizikai és szellemi fejlődését tartja szem előtt, valamint az oktatásban a megfelelő szintű szakmaiságot tudja elfogadni, és ha ez biztosítottnak látja, partner kíván lenni a mindenkori fenntartóval.

Hozzátette, amikor három évvel ezelőtt más önkormányzatokkal együtt a felsődobszai iskola és óvoda fenntartását a MET-nek átadták, akkor is erre törekedtek, de csalódtak.

Megemlítette: a fenntartóval történő együttműködés jószerivel teljes hiányára való tekintettel az elmúlt időszakban sokszor keresték a MET elnökét, Iványi Gábort, kérve személyes közreműködését a problémák megoldásában.

A helyzet békés rendezése érdekében hónapokon keresztül próbálták elérni, de a megállapodás aláírása óta nem sikerült egy találkozót sem leegyeztetni, megkereséseikre egyáltalán nem reagált, képviselőiket nem fogadta – mondta a polgármester.

Luterán András megjegyezte, az elmúlt három évben a jelenlegi fenntartótól az intézmény működésére vonatkozóan nem kaptak semmilyen szakmai beszámolót, kifejezett kéréseik ellenére sem.

Közölte: az együttműködés teljes hiánya miatt a község képviselő-testülete úgy határozott, hogy a fenntartói megállapodást közös megegyezéssel, békés úton megszünteti.

Mivel kérésüket a MET elutasította, az önkormányzat a fenntartói megállapodást jogszerűen felmondta a tanév végével – hangoztatta a polgármester, aki szerint a MET által megjelentetett információk egyoldalúak, tévesek és elferdítve mutatták be a kialakult helyzetet.

Iványi Gábor lelkész az MTI-nek megerősítette: a felsődobszai iskola fenntartója továbbra is a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, annak ellenére, hogy az önkormányzat a 2016-ig szóló közoktatási megállapodást egyoldalúan felbontotta az egyházzal, és azt szeretné, hogy a jövőben az oktatási intézmény a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) kerüljön.

Iványi Gábor hozzátette: a Klik ebben az esetben akkor lenne illetékes, ha „önként felkínálnánk neki az iskolát”. Úgy fogalmazott: „megfenyegettek bennünket, hogy ha ezt nem tesszük, akkor elveszik a többi iskolánkat is”. Közölte: ez a kijelentés több ember előtt szóban hangzott el, ám hiába kérték, hogy ez kerüljön jegyzőkönyvbe.

 

Forrás:edupress.hu