Történelmünk nagyjai címmel különleges időszaki kiállítás nyílik a Nagyvázsonyi Kinizsi Várban március 11-én.

 

A keszthelyi művész, Túri Török Tibor 31 mellszobrot mintázott meg „legkedvesebb magyarjai„ közül, melyek Nimódtól Petőfi Sándoron át egészen Wass Albertig azon történelmi személyiségeket formázzák meg, akik jelentős szerepet vállaltak a magyarság elmúlt két évezrede során. A mellszobrokat a Nagyvázsonyi Kinizsi Vár Kápolnájában állítják ki időrendi sorrendben, alakonként egy-egy kis történelmi leírással.
„A Történelmünk nagyjai kiállítással eltökélt szándékunk, hogy a már eddig is nagy népszerűségnek örvendő vártúrán, kovács bemutatón, papírmerítésen, viaszpecsét készítésen és a lovagi tornákon túl még teljesebb programot kínáljunk a Kinizsi várba látogató iskolások és családok számára egyaránt egész évben – fogalmazott Mekler Norbert, Várkapitány.
A Kinizsi Vár Mátyás király Fekete seregének verhetetlen hadvezérének, Kinizsi Pálnak legendáját és a reneszánsz kort kelti életre tematikus programokkal és fesztiválokkal egész évben, ahova tavaly közel 50 ezren látogattak el.

A Pro Cultura Keszthely díjas Túri Török Tibor alkotó szobraiból álló kiállítás az elmúlt év végén debütált a Balaton Színházban , Keszthelyen Legkedvesebb Magyarjaim címmel. A kiállítással való misszióját így fogalmazta az alkotó: „Legfőbb célom az alkotás élménye mellett a magyarság tudat elmélyítése és megismertetése az ifjúság számára. Magyarnak lenni nem állapot, hanem érdem. A szobrok közül elsőként Sissi formálódott meg. Az első Sissi szobor sokat jelentett nekem, inspirált, főként Sissi nagy lelke, a magyarok felé mutatott szeretete és velünk való azonosulása” – mesél az alkotó.
A szobrok között két női alak szerepel a kiállított szobrok között, Sissi és Zrínyi Ilona, a férfiak között pedig felbukkannak Árpád házi királyok, neves magyar zeneszerzők, mint Bartók és Kodály, ’48-asok, mint Arany János és Petőfi is.
A kiállítás utolsó szobra a napokban készült el, Wass Albertet ábrázolván.

A március 11-i ünnepélyes kiállítás megnyitón a Nagyvázsonyi Általános Iskola diákjai szavalnak, énekelnek, akik elsőként tekinthetik meg a kiállítást. A Történelmünk nagyjai című kiállítás 2016. márciusági lesz látható a Nagyvázsonyi Kinizsi Várban.