Útmutatók az élethez - Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek

Tévhit, hogy a mesék csak a gyerekeket akarják meg­szólítani. Ahogyan az is csak mesebeszéd, hogy ezek az ősöktől örökölt történetek csupán a fantázia termékei lennének, amelyek a valóságtól elrugasz­ko­dott, vágyott állapotok beteljesülésére hivatottak, és mivel bennük minden rendben levőnek tűnik, hamis képest festenek a bennünket körülvevő világról.

Port.hu imageBoldizsár Ildikó a Meseterápia című könyvében lényegre törően, közérthetően és rendkívül olvasmányos formában mutatta be, hogy a mesék évszázadok, évezredek során gyara­podó tudásanyagból születtek meg, így azok mindmáig az emberi lét viselkedési alapmodelljeit és mintáit őrzik magukban.

 

Ha a meséknek az egyén és a közösség fejlődése szempontjából is fontos szerepük van, vajon miért kopnak ki az életünkből? A modern kor embere szilárdan hisz abban, hogy „minden fejlődés szükségképpen új értéket hív életre”. Az archaikus korok tudására tehát már nincs is szükségünk? Talán Konrad Lorenz – az ismert pszichológus, etológus, filozófus – szomorú látlelete az emberiségről, az Ember voltunk hanyatlása ma is igaznak mondható? Boldizsár Ildikó is tőle kölcsönzi bevezető gondolatait.

 

A világ technológiai változásai fokozatosan elkényelmesítenek. Kerüljük a helyzeteket, amelyekben kellemetlenül érezzük magunkat. Mindenben a könnyebb utat választanánk, mert nem akarjuk belátni, hogy igazán az tud örülni bárminek is, aki megszenvedi a boldogsághoz vezető utat. A mesehősök azonban jó példát mutathatnak.

 

Boldizsár szerint a mesék meghatározó szerepet töltenek be a világ megismerésében, mert a bennük rejlő kódolt üzenetek segítenek „saját igazságunk” megtalálásában.

 

Éppen ezért lenne szükség arra, hogy a felnőttek is újra felfedezzék a mesemondás és a mesehallgatás egyszerű örömét. De amíg nem érjük el újra, hogy a mesék közvetlenül gyakoroljanak hatást a hallgatókra, addig szükség van olyan kalauzokra, amelyekből jártasságot szerezhetünk a dekódolásukban.

 

A Meseterápia a mesék gyógyító, preventív szerepének elméleti alapvetését adta meg, míg az azt követő hat meseválogatás (Mesék nőkről férfiaknak; Mesék férfiakról nőknek; Mesék anyákról; Mesék apákról; Mesék életről, halálról és újjászületésről; Mesék testvérekről testvéreknek) külön kommentár nélkül olyan történeteket gyűjtöttek egybe, amelyekkel kívánatos megismerkednünk meghatározott élethelyzetekben.

 

A legújabb kötet, a Mesekalauz úton levőknek pedig, Boldizsár Ildikó szándéka szerint, útjelző kíván lenni. Abban segít eligazítani az olvasót, hogy az adott mese az élet melyik területén tudja kifejteni legjobban a hatását. Boldizsár igyekszik „megmaradni a mese belső, csakis önmagából következő igazságánál”, nem akar kizárólagos megfejtéseket adni hozzájuk, vagy olyasmit beléjük magyarázni, ami csak saját élete szempontjából olvasható ki belőlük. A mesék üzenetét ugyanis mindenki kizárólag önmagára és élete jobbítására koncentrálva értheti meg.

 

Mint a kötet alcíme (Életfordulók meséi) is mutatja, az „optimális működés” összesen 43 meséjét olvashatjuk ebben a kalauzban. Ezek az emberi élet határhelyzeteiben kívánják a továbblépéshez segíteni hallgatójukat – a következő kötet (Mesekalauz útkeresőknek – Életválságok meséi) szól majd a negatív példákról. Mivel minden egyes életszakasznak saját jelentősége van, szükséges, hogy valamennyi életszakasz kezdetét és végét méltó módon megünnepeljük. A mesék ugyanis egykor segítettek a múlt elengedésében és az eljövendő dolgok békés elfogadásában is.

 

Az életfordulókhoz köthető meséket húszévnyi kutatómunka során válogatta Boldizsár, alapos gondossággal merítve a világ számos népének mesekincséből. Olvashatunk orosz, breton, német, mongol, japán mesét, de olyan, kevéssé ismert népek hagyományaiból is kapunk egy-egy szép történetet, mint a nyenyec, a zürjén vagy a kásmíri. Persze a legtöbbet, szám szerint tizenötöt, a magyar népmesék gyűjteményéből válogatta.

 

Boldizsár Ildikó hangsúlyozza, hogy „a több ezer mese közül csupán egyetlen lehetséges sort állított össze”. Ahányféle élettörténet lehetséges, természetesen annyi mese is van, a sorminta azonban mindenki esetében ugyanaz. Mert mindennek van eleje és vége. Ahogyan a nap is felkel mindennap, s végül lenyugszik, úgy az élet születéssel kezdődik és halállal zárul.

 

Boldizsár ezt a rendet követve fűzi egymás után a kalauz egyes fejezeteit. Ahol az egyik mese véget ér, ott kezdődik el a másik. Egy életszakasz lezáródásával ugyanis meg kell nyitni a következő kaput. De ajánlatos figyelni, mert „az életünk nem magától értetődően halad egyik ponttól a másikig, hanem minden pillanatban mi választjuk meg az irányát és a minőségét.”

 

Találkozunk tehát történetekkel, amelyek a szülésre készítenek fel, vagy amelyek magát a teremtődés pillanatát fogják meg. A gyermekkor meséi szabadon engednek a lehetőségek birodalmában. Az ok-okozati összefüggéseket tanítják meg, de feladatuk a testrészek és érzékszervek összhangjának megteremtése is.

 

Az ifjúkor alkotja a kötet legjavát, amely a felnőtté válás folyamatával ismertet meg. Ekkor dől el, hogyan is viszonyulunk a múltunkhoz, hagyományainkhoz. Új utakat, új tapasztalási lehetőségeket találunk, amelyeket aztán végig is kell járni. Ezen az úton fontos lépés a leválás az anyáról, az otthon elhagyása. Ekkor találkozunk a szerelem mélységeivel is, mert a férfi és a nő önmaga folyamatos jobbításával válik alkalmassá a házasságra (Árgyélus királyfi és a Kukoricaszál város).

 

A lányoknak a „hét szépség”, a „hétféle tudomány” kimunkálása lesz a feladatuk, a fiúknak az erő, a tisztánlátás, az állhatatosság és a kitartás próbáit kell kiállaniuk (A csillagszemű juhász).

 

Boldizsár arra is egy-egy mesével hívja fel a figyelmünket, hogy különbséget kell tudnunk tenni igaz és hamis barátságok között, és meg kell tanulnunk, hogyan váljunk egy közösség tagjává. Ahogyan az ifjúkor feladata a hivatás és életcél megtalálása is, mert aki tisztán látja a kristálygömbje természetét és működését, az bír csak hatalommal saját teste, lelke és szelleme fölött is.

 

A kalauz szerint az érett korban már nem a fejlődés a központi téma, hanem az addig szerzett erények megtartása a cél. Nem a gazdagságot keresik a mesehősök, hanem az égig érő fa tetejére akarnak feljutni. A világszép asszony otthonteremtő, bölcs anya, tökéletes társ és hűséges feleség, az érett férfi pedig – akit a kovács jelképez – megtanulja látni és érteni a világ működési rendjét. Tudását már nem a saját céljaira használja, hanem a közösség és az igazság szolgálatába állítja. Az első ősz hajszál azonban figyelmeztet az értékek átrendeződésének szükségességére. Az öregkorban nyeri el végső formáját a test és az arc, hogy végül megbéküljünk a halállal.

 

Boldizsár Ildikó kalauzából jól kiolvasható a teremtés szépsége, amelyet Konrad Lorenz szerint az értelmetlenség kétségbeesett érzése miatt a modern ember sohasem pillanthat meg. Ha beengedjük életünkbe a mesékbe rejtett ősi tudást, gyönyörű szép fejlődést tapasztalhatunk meg. Mert miután megszabadultunk a „sötétség országából”, föltérképeztük a kristálygömb természetét és megtaláltuk csillagszemünket, a halhatatlanság országát keresve szembenézünk halálfélelmünkkel, végül megismerjük az elmúlás erejét. És amikor már uraljuk saját halálunkat, akkor válthatjuk be a halhatatlanság ígéretét.

 

A kalauzban olvasható mesék rendkívül tömörek, mégis a világmindenséget foglalják magukba, mint valami életesszenciák, tapasztalat-sűrítmények. Egyetlen felesleges szót nem találunk bennünk, ahogyan Boldizsár Ildikó kalauza is csak a lényeget fogalmazza meg. Fogadjuk meg hát a tanácsát, és olykor testileg, lelkileg és szellemileg is merjünk önvizsgálatot tartani. Legalább akkor, amikor az életünk egy újabb fejezetébe lépünk.

Forrás: port.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1